Fotó: ShutterStock.com/Christos S

Mindenkit beperel Donald Trump: a Google-t, a Facebookot és a Twittert is, közölte a BBC-re hivatkozva a Telex. A korábbi amerikai elnök szerint „cenzúra áldozata lett”, ezért tiltották le profiljait a közösségi médiában.

Hirdetés

A miami kerületi bíróságon szerdán benyújtott perirat szerint a szóban forgó cégek megsértették a szólásszabadság jogát, amelyet az amerikai alkotmány első kiegészítése garantál.

Trump csoportos keresetet kíván indítani, azaz más letiltott felhasználók érdekeit is képviselné, hangsúlyozva, hogy ezek az oldalak tisztességtelenül elnémítják a konzervatív hangokat. Kijelentette: bárki a „cenzúra” áldozatává válhat, ha ezt még vele is megtehették.

A korábbi elnök a három vállalatot és vezérigazgatóikat is beperelte, a Facebookot és Mark Zuckerberget, a Twittert és Jack Dorseyt, illetve a Google-t és Sunder Pichait, s fiókjai gyors helyreállítását követelte.

„Történelmi győzelmet fogunk aratni az amerikai szabadságért és a szólásszabadságért” – emelte ki Trump a New Jersey állambeli Bedminsterben található golfpályáján tartott sajtótájékoztatóján.

Az érintett techcégek egyelőre nem kommentálták a történteket.

Korábban írtuk

A Facebook, a Twitter és a YouTube azután tiltotta le Trump fiókjait, hogy az akkori elnök hívei egy gyújtó hatású beszédét követően megostromolták az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. Trump sohasem ismerte el vereségét, s arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.

Nem sokkal később 36 amerikai állam és a szövetségi főváros, Washington ügyészsége bejelentette, hogy pert indítanak a Google ellen, mert úgy vélik, hogy a techóriás a trösztellenes törvényt megsértve követel 30 százalékos díjat a Play Store-ból letölthető alkalmazások készítőitől a vásárlásokból és az előfizetésekből. A perirat szerint a Google kizárólagos szerződésekkel, műszaki korlátozásokkal és „félrevezető” biztonsági figyelmeztetésekkel szorította ki a konkurenciát az Android-appok piacáról. A vádhatóság szerint ezzel csökkent a kínálat és emelkedtek az árak, aminek a fogyasztók látták kárát.

„A Google évek óta az internet kapuőre, de újabban már digitális eszközeink felett is befolyásra tör, ami miatt mindannyian többet fizetünk a nap mint nap használt alkalmazásokért. Ismét annak lehetünk tanúi, hogy a Google a piac uraként törvényellenesen eltiporja a konkurenciát és milliárdos profitra tegyen szert” – fogalmazott közleményében Letita James New York-i ügyész, akit a The Hill című washingtoni hírportál idéz.