A közösségi oldalakon közzétett videókon több száz ember látható, amint hógolyókkal dobálják a rohamrendőröket a mintegy 17 ezer lakosú Bajmak városában.

Hirdetés

Az OVD-Info nevű civil szervezet szerint hatezer ember vett részt a megmozduláson, és a rendőrség mintegy húsz embert vettek őrizetbe.

Fail Alszinov aktivistát, aki a baskíriai energiaforrások kiaknázása ellen harcol, és elítélte Moszkva Ukrajna elleni támadását, a nap folyamán korábban büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő négy év szabadságvesztésre ítélte gyűlöletkeltés miatt a bajmaki bíróság, amely zárt ajtók mögött hozta meg ítéletét.

Alszinov tavaly egy önkormányzati gyűlésen az aranybányászat ellen mondott beszédében két szót használt a helyi baskír nyelven, amit a hatóságok rasszistának minősítettek.

Korábban írtuk

Az aktivista azt állítja, hogy szavait rosszul fordították le oroszra.

„Nem ismerem el a bűnösségemet. Mindig az igazságért, a népemért, a köztársaságomért harcoltam” – védekezett az ítélethirdetés után.

„Fellebbezni fogunk” – tette hozzá.

A bajmaki bíróság döntésében úgy ítélte meg, hogy Alszinov megjegyzései gyűlöletkeltésre és egy embercsoport méltóságának megalázására irányultak faji, nemzetiségi, nyelvi vagy származási alapon.