Fotó: MTI/EPA/Photolure/Vahram Bagdaszarján
Hirdetés

Szakértők megadásként értékelték Pasinján bejelentését.

A jereváni Köztársaság terén több ezren gyűltek össze spontán tiltakozó akcióra. Helyszíni jelentések szerint az örmény fővárosban egyelőre átláthatatlan a helyzet.

Értesülések szerint több százan hatoltak be a kormány épületébe – áttörve a rendőrségi kordonon -, árulónak nevezve a miniszterelnököt. A rendőrség egyelőre nem alkalmazott erőszakot, és próbálja megnyugtatni az embereket.

Az állami televízióban bemutatott képsorokon látható volt, hogy a tüntetők feldúlják a kormány irodáit, széttörik a bútorokat, ajtókat, és kitörik az ablakokat. Egyesek a jelenleg fővárosi rezidenciáján tartózkodó Pasinján irodájáig is eljutottak.

Korábban írtuk

Több száz tüntető bejutott a parlament üléstermébe is. „Nikol Pasinjánt követeljük. Ki hatalmazta fel arra, hogy ilyet aláírjon?” – hangoztatták a tiltakozók. A törvényhozás épülete körül álló tüntetők azt is követelték, hogy Onik Gaszparján vezérkari főnök vegye át a hatalmat.

Egyes jelentések szerint az aktivisták a kormányfői rezidenciához akarnak vonulni.

Pasinján időközben a Facebookon tett bejegyzésében ismét hangsúlyozta, hogy döntését a karabahi fegyveres konfliktus lezárásáról a fronton kialakult helyzet tette szükségessé. „Terroristák, Azerbajdzsán és a NATO egyik legjobb hadserege, a török hadsereg ellen harcoltunk. A fronton kialakult helyzet alapján hoztuk meg a döntést” – hangsúlyozta.

„Nem volt más választás, mint a nyilatkozat aláírása. Sok mindent el szeretnék mondani nektek ezzel a helyzettel kapcsolatban, de egyelőre nem tudok, mert szavaim veszélybe sodorhatják a katonákat, akik jelenleg a hadállásokban vannak.”

Egyben bejelentette, hogy szigorúan meg fogják büntetni a zavargások felbujtóit. „A jereváni zavargások résztvevői közül egyesek Karabahban voltak, de valamiért elhagyták őrhelyeiket és elmenekültek onnan. Van köztük egy tábornok is. Hivatalosan bejelentem, hogy minden felbujtót a törvény teljes szigorával fogunk felelősségre vonni” – szögezte le Pasinján.

Az örmény kormányfő mikroblogján közölte, hogy a tüntetések résztvevői megverték Ararat Mirzoján házelnököt, akit jelenleg műtenek. Hozzátette, hogy Mirzoján élete nincs veszélyben.

Mint írta, a mostani tüntetésekre válaszul saját híveit is mozgósítja.

Az örmény védelmi minisztérium időközben közölte: tiszteletben fogja tartani helyi idő szerint kedd reggel 5 órától a tűzszüneti megállapodást.

Naira Zograbján, az ellenzéki Virágzó Örményország párt képviselője újságírókkal közölte: a parlament rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazzák, hogy a Pasinján által tett nyilatkozatot visszavonják. A Virágzó Örményország pártja 2006-ban alakult, és jelenleg a második legnagyobb frakcióval rendelkezik a parlamentben, 25 képviselője van a 132 fős törvényhozásban.