A Fehér Házhoz közeli Washington Post arról ír, hogy egy európai szolgálat hónapokkal a robbantás előtt értesítette a CIA-t arról, hogy Ukrajna támadást szervez a vezeték ellen. A lap szerint a CIA persze felelősen járt el, mert az információkat azonnal megosztotta Németországgal és más uniós tagokkal. Azt is hozzáteszik: Zelenszkij nem tudott a készülő tervről.

Hirdetés

Néhány nappal később, az amerikai adminisztrációval szintén jó viszonyt ápoló Wall Street Journalben is megjelent egy írás.

Eszerint német nyomozók rekonstruálták a robbanószerek elhelyezéséhez használt hajó útvonalát, ami az akció után Lengyelországba ment, és amin – a folyamatban lévő DNS-vizsgálatok alapján – ukrán katonák is utazhattak.

A két cikkben – a korábban megjelentekhez hasonlóan – semmilyen bizonyíték sem szerepel. Az állítások „az ügyre rálátó forrásokkal”, „a nevük elhallgatását kérő tisztségviselőkkel”, illetve kiszivárgott, de nyilvánosságra nem hozott, titkos dokumentumokkal vannak alátámasztva. Az érintett intézmények és szereplők ezúttal sem erősítették meg az értesüléseket.

– Aki tehát azt gondolta, hogy az amerikai adminisztráció zavarba jön, csak mert néhányan – részben amerikai újságírók – felvetik a felelősségét a robbantásban, tévedett. Éppen az ellenkezője zajlik: a Fehér Házhoz közeli média elkezdett valóságshow-t gyártani az incidensből. Márpedig egy jó sztorihoz nem kellenek bizonyítékok, és az sem jelent problémát, ha az epizódok időnként ellentmondanak egymásnak

– mondta Hortay Olivér.

Például ki emlékszik már arra, hogy – kellő katonai képességek hiányában – a főáramú média korábban kategorikusan kizárta Ukrajna felelősségét. A történetmesélőknek mindössze arra kell ügyelni, hogy az epizódok érdekesek legyenek, és hogy jól alátámasszák a Fehér Ház aktuális külpolitikai törekvéseit.

A baj csak az, hogy a showt európaiként nehéz felháborodás nélkül végignézni. Az Északi Áramlat felrobbantása a közösség kritikus infrastruktúrája ellen elkövetett, példátlanul súlyos incidens.

– Hogy lehet, hogy a vizsgálatok több, mint fél év alatt sem jutottak érdemi eredményre? Mi a magyarázata, hogy európaiként csak amerikai lapokból értesülhetünk a fejleményekről? Ezek a lapok ráadásul kész tényként kezelik, hogy Németország előre tudott a saját vezetéke ellen irányuló akcióról. Ezt a német kormány mégis hogyan nézheti ölbe tett kézzel?

– tette fel a kérdéseket az üzletágvezető.

Lengyelország legalább reagált, bár a magyarázata – hogy a részvételükre irányuló gyanúsítás az orosz propaganda eredménye – nem túl meggyőző, hiszen, ha már a Wall Street Journalból is orosz propaganda folyik, akkor tényleg nagy baj van.

– A kínos helyzetnek egyetlen megoldása van: Európának a sarkára kell állnia és tiszta vizet öntenie a pohárba. Kizárt, hogy fél év alatt nem sikerült kideríteni, hogy mi történt pontosan. Az európaiak érdeklődése jogos, és amíg a vezetőik nem szolgálnak egyenes magyarázattal, addig ki lesznek szolgáltatva az alternatív történetmesélőknek. Ez pedig nemcsak veszélyes, de megalázó is

– tette hozzá Hortay Olivér.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk