Az Európai Parlamentben tartott rendezvényen Von der Leyen kijelentette: „amennyiben az EU gyorsabban akar előrehaladni, az egyhangú döntéshozatal már nem működik a kulcsfontosságú területeken”.
„A demokrácia működését szilárd alapokra kell helyezni: támogatom azokat, akik az EU reformjai mellett vannak, annak jobb működése érdekében” – tette hozzá.

Hirdetés

Beszédében az elnök kifejtette: az Európai Unió feladata, hogy megerősítse az európai egységet a jövőben, és ennek megvalósítását már „ma el kell kezdeni”. Hangsúlyozta: az európai kontinensre visszatért a háború, „Oroszország ismét átrajzolná a térképeket”, s ez a helyzet „történelmünk egyik legsötétebb időszakát idézi”.

„Ha egyhelyben állunk, lemaradunk. A konferenciasorozat eredményei azonban azt mutatják, hogy az európaiak nem akarják ezt a hibát elkövetni”- jelentette ki. Mint mondta, „az európaiak Európát jobb jövőben képzelik el, ahol jóllét, igazságosság és haladás van, olyan szociálisan fenntartható Európát akarnak, amely vigyáz mindenkire”.

AZ EB elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-nak fontosabb szerepet kell játszania az egészségügy, a biztonság és a környezetvédelem területén, forrásokat kell fektetnie az egészséges élelmiszerekbe, a megfelelő lakhatásba.

„Olyan Európát szeretnénk, amely képes a jogállamiságot és (európai)értékeket képviselni, ellátni saját magát a legfontosabb területeken, az energia, élelmiszer, a gyógyszergyártás és a digitális technológia területén” – tette hozzá.

Von Leyen a beszéde lezárásaként megerősítette, hogy Ukrajna jövője Európa jövője is.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy „az ukrajnai orosz invázió új valóságot teremtett a kontinensen, Európa veszélyesebb hellyé vált”. Mint mondta, „a válságra adott uniós reakció egyben az uniós értékek próbája is”.

„Ukrajna a segítségünkért kiált, és több millió európai, aki több évtizeden keresztül szovjet megszállás alatt szenvedett, tudja, hogy Európa jövője Ukrajna jövőjével fonódik össze” – jelentette ki.

Metsola elmondta, hogy az Európai Parlament erősebb Európáért fog küzdeni, egységes biztonság és védelempolitikára van szüksége, s e téren a 27 tagállam kiegészítheti egymást. Mint fogalmazott, az energia területén, „az EU még mindig túlságosan függ az autokratikus rezsimektől”, a függetlenedésben szerinte a tagállamoknak egymást kell támogatniuk.

Az EP elnöke hangsúlyozta: Európának a jövőben is olyan helynek kell maradnia, ahol „mindenki az lehet, aki akar, senki sem élhet boldogtalanul nemi, etnikai hovatartozása vagy szexuális orientációja miatt”. A cinizmus, a populizmus és a nacionalizmus ellenében kell fellépnünk, nekik nincsenek megoldásaik, ők pusztán a haladás kerékkötői„ – vélekedett.

Korábban írtuk