Az államfő elmondta, a minisztériumok és egyéb hivatalok szorgalmazták, hogy folytatódjon a külföldi gyártmányú gépkocsik beszerzése.

Hirdetés

„Azt mondtam, hogy ezt teljesen ki kell zárni. És az ország minden tisztviselőjének hazai gépkocsival kell közlekednie” – hangsúlyozta Putyin.

Úgy vélekedett, nincsen semmi baj azzal, ha szerényebbre fogják az igényeket.

„Ellenkezőleg, még jó is. A mi figyelemre méltó tisztviselői karunknak meg kell értenie, hogy a hazai márkák, a hazai autók, más hazai termékek fejlesztésére kell törekedni” – tette hozzá Putyin.

Korábban írtuk

Az elnök szerint nem kell általánosságban elutasítani az importot, de az alapvető cikkek előállítását a hazai termelők felé kell irányítani.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke július elején sürgette, hogy a kormányzati és költségvetési intézmények a közbeszerzésnél a hazai autóiparra összpontosítsanak. Emlékeztetett rá, hogy Putyin egy Aurust használ hivatali autóként.

Szultan Hamzajev, az Egységes Oroszország képviselője is azt követelte, hogy a honatyák is orosz autókba üljenek át. Anton Sziluanov pénzügyminiszter pedig kijelentette, hogy az általa vezetett tárca kész elsőként részt vállalni a hazai autók hivatali célú beszerzésében.

Az RBK gazdasági lap online kiadásában csütörtökön emlékeztetett rá, hogy hasonló kezdeményezésre volt már példa. Az ötletet elsőként 1997-ben Borisz Nyemcov akkori miniszterelnök-helyettes vetette fel. Borisz Jelcin elnök támogatta a javaslatot, és rendeletet adott ki, amely megtiltotta külföldi gépkocsik beszerzését kormánytisztviselők számára. Utóbbiak azonban a hazai autók gyakori meghibásodásaira panaszkodtak, maga Jelcin pedig eközben továbbra is Mercedes-szel közlekedett. Az államfő végül – két évvel később – visszavonta rendeletét.