Az EU keleti határain zajló migránsválságról szólva Von der Leyen elmondta: a Fehéroroszország által alkalmazott stratégia egyértelműen az utazásszervezők és közvetítőik bűnrészességén alapul.

Hirdetés

„Ezért javasoljuk, hogy a migránsok kereskedelmére és csempészetére vonatkozó nemzetközi jog alapján állítsunk össze egy feketelistát minden közlekedési eszközre vonatkozóan. A Bizottság ma jogalkotási javaslatot terjeszt elő erről” – jelentette ki.

Elmondta továbbá, hogy testülete úgy döntött: a Litvániának, Lettországnak és Lengyelországnak szánt határvédelmi támogatások összegének megháromszorozását javasolja. 

„A cél az, hogy támogassuk a tagállamokat a megfelelő eljárások kialakításában annak érdekében, hogy az illegálisan érkezőket gyorsan és rendezetten, az alapvető jogokkal összhangban kezeljék” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Von der Leyen kitért a járványhelyzetre is. Hangsúlyozta, hogy az oltatlanok között a legmagasabb az elhalálozások és a kórházi kezelések arány. A negyedik hullám főként róluk szól – fogalmazott  az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament keddi plenáris ülésén.

Az uniós tagállamok vezetőinek októberi csúcstalálkozójával kapcsolatos következtetéseket tárgyaló vitában, az EB elnöke példaként említette, hogy Portugáliában és Spanyolországban, ahol a felnőttek 80-90 százaléka be van oltva, november első két hetében 30-szor kevesebb volt a járvány okozta haláleset, mint a legalacsonyabb átoltottságú országokban.

Von der Leyen hangsúlyozta: jelenleg a lehető legfontosabb az oltási kampányok folytatása, és a vakcinákkal kapcsolatos téves információk elleni küzdelem.

Mint mondta, ugyancsak nagy jelentőséggel bír a harmadik, emlékeztető oltás felvétele. „Szerencsések vagyunk, hogy Európában elegendő oltóanyaggal rendelkezünk a harmadik oltáshoz, mivel a bizottság nyáron újabb szerződést kötött a BioNTech és a Pfizer vakcinagyártókkal – tette hozzá. Emlékeztetett továbbá, hogy az embereknek a távolságtartási szabályok továbbra is be kell tartaniuk.

”Megértem, hogy sokunknak kezd elege lenni a járványból. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk: a múlt héten naponta átlagosan 1600 ember halt meg koronavírus-fertőzésben az EU-ban„-hívta fel a figyelmet.

A plenáris ülésen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kifejtette, hogy az EU milyen lépéseket tett a migrációs válság kezelésére, a diplomácia, a segélyezés, és a büntetőintézkedések területén. Mint mondta, ”az egységes uniós fellépés részben sikerrel járt, a migránsok áramlása lelassult, és a fehérorosz vezetés is tett néhány intézkedést, amelyet mindenesetre fenntartással kell kezelni, és továbbra is óvatosnak kell maradni.„

Bejelentette továbbá, hogy az EU meg fogja tiltani az európai repülőgépek bérbeadását a fehérorosz Belavia légitársaságnak, hogy megakadályozza a migránscsempészetet. 

Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti delegációjának vezetője a felszólalásában elmondta: az Európai Bizottság megbukott a járvány kezdeti kezelésében, elhibázta a vakcinabeszerzéseket is. Emellett – tette hozzá – jogellenesen visszatartja a Magyarországot és Lengyelországot illető helyreállítási forrásokat is, így szándékosan árt mindkét államnak.

A képviselő szerint ”Brüsszel mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást, de nem ad pénzt a határok fizikai védelmére, pedig az az egész EU-t védi az illegális migrációtól.„

Hangsúlyozta továbbá, hogy ”a bizottság hatalmával visszaélve jogi eljárásokat indít Magyarország és Lengyelország ellen, a járvány, a migrációs válság, sőt egy hibrid háború kellős közepén hátbatámadja mindkét népet.„

”Mindez a szolidaritás arculcsapása, cserbenhagyás„-szögezte le.

Hozzátette: hogy az is elfogadhatatlan, miszerint a Bizottság  ezenfelül még, ”klímaadók„ formájában, a klímaromboló nagyvállatok helyett, családok millióival fizettetné meg az éghajlatváltozás elleni küzdelem költségét.