„Hetvenhét ország jelzett eddig omikron-eseteket, de valójában a koronavírus e változata feltehetően a legtöbb országban jelen van, még ha egyelőre nem is azonosították. Az omikron minden korábbi vírusváltozatnál gyorsabban terjed” – jelentette ki genfi sajtótájékoztatóján a WHO főigazgatója.

Hirdetés

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt is kijelentette, hogy a védőoltások hatékonysága az új mutánssal szemben kis mértékben csökkent a Covid-19 betegség súlyos formáival és a halálozással szemben, és általában csökkent az enyhébb lefolyású betegség vagy a fertőzés esetében.

„Az omikron megjelenése egyes országokat arra késztetett, hogy a teljes felnőtt lakosságra kiterjesszék a Covid-19 elleni emlékeztető oltási programokat, még akkor is, ha nincs bizonyíték az emlékeztető oltások hatékonyságára ezzel a variánssal szemben” – tette hozzá az online sajtótájékoztatón Tedrosz Adhenom Gebrejeszusz.

„A WHO aggódik amiatt, hogy az ilyen programok következtében megismétlődik a Covid-19 elleni vakcina felhalmozása, mint ahogyan ez az idén megtörtént, és súlyosbodik az egyenlőtlenség (…) Nagyon világosan szeretnék fogalmazni: a WHO nem az emlékeztető oltásokat ellenzi, hanem az oltási egyenlőtlenséget” – szögezte le.

Korábban írtuk

A főigazgató szerint az emberek tévesen gondolják, hogy az omikron közepes megbetegedést okoz, és szerinte az új variáns túlterhelheti a felkészületlen egészségügyi rendszereket.

„Már korábban megtanultuk, hogy veszélyes alábecsülni a vírust” – mondta. „Még ha az omikron kevésbé súlyos megbetegedéseket vált is ki, a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése ismét összeomláshoz vezethet” – figyelmeztetett.

Az ENSZ szakosított egészségügyi szervezetének főigazgatója hangsúlyozta, hogy „önmagában az oltások egyetlen országot sem vezetnek ki a válságból”, így más eszközökre, a maszkviselésre, a zsúfolt helyek elkerülésére, a rendszeres szellőztetésre és a kézmosásra is szükség van a vírus terjedésének akadályozására.