Tommy Robinson mellett tüntettek tegnap Londonban, az eseményen felszólalt Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője is. 

Az Angol Védelmi Liga (English Defence League, EDL) egykori alapítóját, Tommy Robinsont májusban tartóztatták le a „bíróság megsértéséért”, és néhány órán belül 13 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték: tíz hónapot kapott ezért a törvényszegésért, és hármat egy még életben lévő, felfüggesztett büntetésből.


A szombati, londoni tüntetés résztvevői Robinson szabadon bocsátását követelték, hiszen meggyőződésük szerint az aktivistát azért tartóztatták le, mert már jó ideje próbálja a nyilvánosságot megismertetni a muszlim „grooming” bandák tevékenységével. Letartóztatásakor éppen egy ilyen banda bírósági tárgyalásának helyszínéről közvetített egy élő videóban Facebookon.

Az úgynevezett „grooming” bandák lényege, hogy gyermekek és nők bizalmába férkőzve érik el, hogy azok levessék gátlásaikat, és így könnyebb legyen őket szexuális aktusokra és prostitúcióra kényszeríteni.

A londoni tüntetésen felszólalt Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője is. Beszédében így szólította meg az összegyűlt tömeget: „A Downing Street [a miniszterelnöki rezidencia] itt van a közelben, úgyhogy még egyszer és olyan hangosan, ahogy csak bírjátok, juttassuk el nekik az üzenetünket: Engedjétek szabadon Tommy Robinsont!”.

Tegnapra terveztek egy tüntetést Newcastle-ben is, ám azt lemondták, miután a rendőrség közölte: olyan komoly biztosításra volt szükség egy esti koncerten, hogy nem tudtak volna megfelelő számban megjelenni a tüntetésen és így nem tudták volna garantálni a rendet.