A három szóban forgó televíziós csatorna a Moszkva-barát Viktor Medvedcsuk vezető ukrán politikushoz köthető.

Hirdetés

„A szankciók nehéz döntések. Ukrajna határozottan támogatja a szólásszabadságot. Nem (támogat viszont) egy agresszor ország által finanszírozott propagandát, amely aláássa Ukrajna (törekvéseit) az európai és euro-atlanti integráció felé vezető úton” – fejtette ki az államfő. Hangsúlyozta, hogy az országnak „a függetlenségéért folytatott harca egyben küzdelem az igazságért és az európai értékekért egy információs háborúban”.

Ivan Bakanov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője, az ukrán hatóságok következetes lépésének nevezte az orosz hibrid agresszió elleni küzdelemben a védelmi tanács döntését a 112 Ukrajina, a NewsOne és a ZIK tévécsatornák elleni szankciók bevezetéséről.

„Hibrid háború zajlik Ukrajna ellen, ennek része az információs terület is. Rendszeresen ellenlépéseket kell tennünk ezzel szemben az állam érdekeinek védelme érdekében. A szankciók bevezetése ennek egy fontos és következetes eleme. Tekintettel azokra az adatokra, amelyek a biztonsági szolgálat birtokába kerültek a televíziós és rádiós műsorszolgáltatás területére vonatkozó jogszabályok számos megsértéséről (az érintett televíziók által), és amelyeket a televíziós és rádiós műsorszolgáltatást felügyelő nemzeti tanács is rögzített, az SZBU megalapozott ajánlásokat nyújtott be az RNBO-nak a megfelelő döntés meghozatalához” – fejtette ki Bakanov.

Korábban írtuk

Kiemelte, hogy a meghozott döntés célja Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának védelme, és semmi köze a szólásszabadság korlátozásához. „Nagy különbség van a szólásszabadság és az egyértelmű ukránellenes retorika között. A szólásszabadság ott ér véget, ahol Ukrajna területi integritásába és szuverenitásába való beavatkozásra utaló jelek mutatkoznak meg” – fogalmazott az SZBU főnöke.

Viktor Medvedcsuknak, a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért parlamenti párt vezető politikusának ideje elgondolkodnia a jövőjéről – fejtette ki véleményét az RBK-Ukrajina hírportálnak nyilatkozva Mihajlo Podoljak, Andrij Jermaknak, az elnöki iroda vezetőjének a tanácsadója. Az Ukrajnában Vlagyimir Putyin orosz elnök „komájaként” emlegetett milliárdos oligarcha Medvedcsukról azt mondta: nyilván azt gondolta, hogy még 2014 után is mindenkit mindig megtéveszthet, egyebek mellett fiktív személyek mögé bújtatva vállalkozásait.

„Mindenkit és mindig nem lesz képes azonban megtéveszteni. Minden, Ukrajna ellen irányuló tevékenységre, amely a megszálló intézmények támogatásához vagy az agresszor állam által gyakorolt ellenőrzéshez kapcsolódik, az ukrán vezetés megfelelő jogi választ ad” – szögezte le a tanácsadó.

Közben az RBK-Ukrajina és az Ukrajinszka Pravda hírportálok az ukrán hatóságoktól származó értesülésekre hivatkozva azt is közölték, hogy az említett tévécsatornákat, amelyek hivatalosan Medvedcsuk párttársa, Tarasz Kozak nevére vannak bejegyezve, olyan vállalat is finanszírozza, amely illegális szénkitermelést folytat a szakadár Donyec-medencei területeken, ahonnan a szenet Oroszországba szállítja, megsértve ezzel Ukrajna érdekeit. A hírportálok megemlítették, hogy a három, sugárzási jogától megfosztott tévécsatorna műsoraiban gyakorta hangzottak el olyan „narratívák”, amelyek a kelet-ukrajnai orosz agressziónak és a Krím félsziget Oroszország általi önkényes elcsatolásának legalizálására, valamint Ukrajnának a nemzetközi színtéren való lejáratására irányultak.