Éllovasból sereghajtók: a 2008 őszén induló kvótaeladásaink után úgy tűnt, hogy Magyarország piacvezető lehet a széndioxid-kibocsátási egységek értékesítésében. Adottságaink és lehetőségeink köztudottan jók, a kiotói klímavédelmi egyezményben foglaltak szerint számított szennyezésünk az 1990-es bázisévhez viszonyítva igen alacsony, így sok vevőnek sok kvótát adhatunk el, százmilliárd forintos nagyságrendben gazdagítva ezzel a magyar államot.

Az utolsó alkalommal azonban az eddigiektől eltérő típusú kvótát értékesítettünk. A háttérben itt az áll, hogy ha egy fejlett ország egy fejlődő országba viszi beruházását, és így ott a szén-dioxid-kibocsátás csökken, akkor a beruházó ország úgynevezett zöld kredithez jut ezért cserébe.

Ténylegesen csökken a szennyezés, ellentétben a másik típusú kredittel, amelynek hátterében valójában arról van szó, hogy a nagy környezetszennyező országok kvótát vesznek a kevesebbet szennyezőktől, így aztán nekik nem, vagy csak jóval később kell csökkenteniük a saját kibocsátásukat.

Magyarország akkor követte el a hibát, amikor a zöldkrediteket, ha szándéka ellenére is, de visszajuttatta, mintegy átváltotta az EU saját rendszerébe, így a kereskedést lebonyolító tőzsdékre, ahol viszont már nem államok, hanem a nagy kibocsátócégek bonyolítják az adásvételt. Ezt az átjárhatóságot maga az EU biztosította, 10 százalék erejéig lehet az uniós (tehát a két korábbi mellett a harmadik típusú) kvótákat zöld kreditekkel helyettesíteni.

Március 17-én derült fény a trükkre, hogy a Magyarország által négymilliárd forintért eladott 2 millió tonna zöldkredit az EU területén talált új gazdára. Ekkor függesztették fel a párizsi karbontőzsdén az azonnali, az oslóin a határidős kereskedést.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított, hogy megtudja, történt-e már korábban is hasonló eset. Dallos György, a Természetvédelmi Világalap (WWF) munkatársa pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy hazánk a szürke zónában próbált bevételhez jutni, miután a jól induló kvótaértékesítési bizniszben az utóbbi időben fokozatosan elvesztette jó hírnevét, és így eladási lehetőségei is visszaszorultak.

Megkeresésünkre a környezetvédelmi tárca a minisztérium közleményeihez irányított bennünket. Eszerint Magyarország szabályosan és jóhiszeműen járt el a kvótaeladáskor, és minden lehetséges óvintézkedést megtett, hogy az egységek ne kerülhessenek vissza az európai piacra. Ezt szerződésben kötötték ki és a vevőtől is megkövetelték.

Abban bíztak ugyanis, hogy a japán vevő az EU határain kívül tartja majd a krediteket. Sőt, a tárca kísérőlevéllel is ellátta a kvótákat, hogy a potenciális vevők tisztában legyenek azzal, hogy azok az Európai Unió országaiban már nem számolhatók el a szennyezés ellentételezésére.

Az ügylet jogszerűségéről a minisztérium előzetesen az Európai Bizottság klímaügyi főigazgatóságával is egyeztetett. Szerintük azt, hogy a kibocsátási egységek visszakerülhettek az európai kvótatőzsdére, egy későbbi viszonteladó tisztességtelen magatartása okozhatta.

A tárca közleményét Olajos Péter lapunknak úgy kommentálta: beszédes, hogy a tárca előzetes jogi kontrollt kért az Európai Bizottságtól. Ez ugyanis azt jelenti, hogy tisztában voltak vele, hogy az üzlet legalábbis vitatható, és „így kívánták előre levédeni magukat”. Szerinte egy vizsgálat majd kideríti, hogy a kiskapu kihasználása valóban jogszerű volt-e, vagy sem, de annyi bizonyos, hogy miként fogalmazott, nem etikus és ránk nézve mindenképpen káros.

A volt európai parlamenti képviselő, jelenleg uniós környezetpolitikai szakértő hozzátette: a bizottság illetékese az eset kipattanásakor azt mondta, hogy meglepte és aggodalommal töltötte el a magyar lépés. Feltette a kérdést: gyors és kockázatos és végül balul elsült értékesítéssel az eddig időarányosan tragikus kvótaértékesítési mutatók javítása volt-e a minisztérium célja, vagy túlbuzgóság és szakmai hozzá nem értés húzódik meg az ügy mögött? Erről véleménye szerint szinte semmit nem nyilatkoznak a magyar illetékesek, „ami sajnos előre vetíti azt, hogy a kvótaügy egy méretes csontvázként fog majd kiesni a szekrényből a következő kormány működésének megkezdésekor”.

Az eset több okból kínos. Egyrészt a magyar állam az elmúlt hónapokban már egyébként is kezdte hitelét veszíteni a kvótapiacon, többek között azért, mert a korábbi alkalmakkor a többi állammal kötött szerződésekbe foglalt zöldítést (amire a bevételt elkönyvelő országnak kötelezettséget kell vállalnia) nem teljesítette, és nem, alig vagy késve fordította a befolyó pénzt magyarországi zöldberuházásokra. A kínos helyzet oda vezethet, hogy a kvótákra éhes potenciális vevők továbbra is elfordulnak tőlünk, ráadásul még korántsem biztos, hogy 2012 után, a kiotói egyezmény lejártával is fennmarad a jelenlegi rendszer, ami jelentős bevételeket jelent hazánk számára.

Monostori Tibor