Hogy mikor ér véget egy háború? Egyes vélekedések szerint a békeszerződések ratifikálásával. Mások úgy tartják, hogy akkor, amikor elkövetkezik a status quo ante bellum, azaz a háború előtti állapotok visszahozatala. Egy biztos. A II. világháború Budafokon még 2019. március 23-án is tartott. Ekkor emelték ki ugyanis a Dunából azt a két – egyenként egytonnás – amerikai bombát, amik miatt a 6-os számú főútnak a Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakasza, valamint a MÁV Kelenföld és Érd alsó közötti vonalszakasza időlegesen háborús övezetté avanzsált.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Protokoll

Hogy miért kerültek a bombák a Dunába? A legvalószínűbb, hogy holt teret jelentettek anno. A háborús protokoll szerint a légibázisra tilos volt teljes bombarakománnyal visszarepülni, elkerülendő, hogy az ellenséges vadászgépek kövessék a bombázókat, s pont akkor lőjék le azokat, amikor a bázisra érnek. Érthető okok miatt ugyanis a géppark és az emberállomány értékesebb volt, mint maga a szállítmány. Amikor tehát a bombázók az ellenséges célpontokra valami oknál fogva nem tudták ledobni pusztító terhüket, akkor egész egyszerűen menetközben elszórták azokat valahol. 

Ez a „valahol” nekünk, magyaroknak sok esetben igen szörnyű következményekkel járt. Jó néhány magyar település vált ennek a fajta protokollnak az áldozatává, s főleg az amerikai bombázógépek áldozatává. Mert ha már felette szálltak, s ugye, amúgy is ellenséges területen, nem egyszer szabadultak meg szörnyű rakományuktól a lakott területek felett. Az előre nem tervezett, nem előkészített bombázásoknak aztán megannyi civil áldozat látta kárát.

Járulékos veszteség

Tegyük hozzá, hogy az amerikai légierő nem mindig állt a helyzet magaslatán. S nemcsak a világháborúban, de jóval azután is igaz rájuk ez az állítás. Mert ha uram bocsá’ néhány egytonnás bomba a Dunában landol, attól még sem a Duna, sem a világ folyása nem szakad meg. Ám mi történik abban az esetben, ha mondjuk, a U.S. Air Force egy atombombát „hagy el” valahol? A kedves olvasó erre már nyilván felkapja a fejét, s azt mondja magában: „Ilyen ostobák már csak nem lehetnek!”. Nos… de.

Amikor az USA-ban tizenegy éve felszabadult a titkosítás alól néhány hivatalos állami dokumentum, furcsa dolgok derültek ki a légierő háza tájáról. Ezek egyik legfurcsábbja egy B52-es bombázóé, amelyik Grönland mellett, a thulei légibázis környékén zuhant le 1968. január 21-én. A gép bombaterében négy atombomba volt. Mindenki megnyugodhat, ezekből három maradéktalanul meglett. Az az egy maradék, nos… az sajnos azóta sem került elő. De aggodalomra semmi ok: amerikai szakértők szerint a radioaktivitása mára már olyan csekély, hogy nem kell foglalkozni vele. 

Nem egyedülálló

Ha azt hinnénk, hogy ez az eset egyedülálló a történelemben, ennél nagyobbat nem is tévedhetünk. Néhány évvel korábban, 1958. február 5-én ugyanis már történt hasonló eset. Akkor egy B-47-es bombázó a Savannah melletti Tybee-szigetnél egy légigyakorlat során egy F-86-os vadászgéppel ütközött. S hogy ne történjen nukleáris katasztrófa (szintén a protokoll szerint) a bombázó ledobta terhét a vízbe. A 3 tonnás atombomba a mai napig nem került elő.

S hogy folytassuk a sort, itt van mindjárt 1956. március 10-e, amikor is egy B–47-es gép két atombombát vitt a floridai Tampából egy tengerentúli bázisra. A gép a Földközi-tenger fölött egyszerűen eltűnt. Azóta sincs semmi nyoma. Pontosan úgy, hogy annak az A–4E Skyhawk típusú könnyű támadó gépnek sem, amelyik 1965. december 5-én szállt fel a Ticonderoga repülőgép-hordozó fedélzetéről, rakterében egy B43 típusú atomtöltettel. És ezek még csak azok az esetek, amelyek nyilvánosságra kerültek. Ki tudja, hogy a valóságban hány és hány atomtöltet hever a tengerek, folyók, tavak mélyén, mocsarakban, kies területeken. S ki tudja, meddig harcol burkolatuk a korrózióval, míg végül feladva a küzdelmet, darabjaira hullik…

***

Budafok (és sok más település) óriási szerencséje, hogy az USA a Manhattan-tervet csak 1942-ben kezdte el. Ki tudja, mi lett volna, ha ugyanezzel a „figyelemmel” repkednek felettünk az atomhordozó gépek… Amik aztán a keleti tömbbe tartozásunkkor be sem hatolhattak a Szovjetunió által „védett” légterünkbe.  

De ha már itt tartunk, egyvalamin csendben gondolkodjunk el. Ha az USA ekkora slendriánságot tanúsított tömegpusztító fegyvereik tekintetében, vajon ugyanezen típusú arzenálnak a hasonló darabjai mennyire voltak biztonságban a legendásan gondos szovjet kezekben?