Az illegális migráció Közép-Európa újbóli kényszer alá rendelésének és egész Európa gyengítésének egyik eszköze – értékelte Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban, a kelet-közép- és kelet-európai országok parlamenti csúcstalálkozóján.

Fotó: MTI/EPA/Rafal Guz


Fotó: MTI/EPA/Rafal Guz

Kövér László az európai értékeknek szentelt vitában szólalt fel. Kifejtette: Közép-Európa népei a történelem során „a mindenkori keleti és nyugati birodalmak ütközőpontjában” éltek, mindazonáltal „mindig hűségesek voltak és áldozatot hoztak Nyugatért”. Ezzel szemben a Nyugat „mindig inkább feláldozta őket a Keletnek, mintsem a legkisebb áldozatot is hozzon Közép-Európáért”.
    
A térségünkben jelenleg ismét erősödő identitásképző elem „a keresztény gyökerű kulturális értékazonosság, a térség gazdaságában a verseny mellett az egymásrautaltság, a kooperáció, valamint a politikában az állami szuverenitás” – értékelte. 
    
Mint elmondta, az említett identitáselemek olyan mértékben erősödnek, „amilyen mértékben Nyugat és Kelet felől egyre érzékelhetőbben közelednek az ezeket érő kihívások és külső támadások”.
    
Felidézte: az 1989-90-es rendszerváltás idején a térség a geopolitikai ütközőzóna szerepéből akart kitörni, „amelybe 1945 után a Nyugat belelökte”. Napjainkban „az Európa gyengítéséhez fűződő globális geopolitikai érdekek geopolitikai ütközőzóna szerepébe akarják ismét Közép-Európát visszakényszeríteni”. Nyugat-Európa ma nem áldozhatja fel Közép-Európát, mint ahogyan ezt a 20. században, 1945 után tette, hiszen a 21. századi „globálissá vált világunkban maga Európa – beleértve a Nyugat-Európát is – válhat ugyanolyan alávetett, megalázott és kifosztott ütközőzónává” – mondta az Országgyűlés elnöke.
    
Úgy vélte: Közép-Európa „újbóli kényszer alá rendelésének és Európa gyengítésének több eszköze van”, „a leginkább érzékelhető” eszköz pedig az illegális migráció. Hangsúlyozta: a demográfiailag hanyatló Európában „nem önmagában a migráció veszélyes, hanem annak lehetséges hatása”. 
    
Aggasztónak nevezte, hogy vannak, akik tudatosan élnek vissza a migrációval, és a szolidaritás, a befogadás, az integráció jelszavaival visszaélve „az európai államok szuverenitását”,  „a keresztény gyökerű európai kulturális értékhomogenitást”,  „a viszonylagos európai társadalmi stabilitást” veszélyeztetik.  
    
A térség országaitól senki sem vitathatja el azon jogukat, hogy „eszményeik és értékeik szerint éljenek” egy olyan Európában, amely „nem válik Európán kívüli erők áldozatává”, és amely „kannibál módra nem áldozza fel ismét Közép- és Kelet-Európa nemzeteit” – húzta alá Kövér László.
    
A szerdán elkezdett kétnapos csúcstalálkozón a térség huszonnégy parlamentje képviseltette magát, a lengyel szejm üléstermében csütörtökön zajló pódiumbeszélgetések főbb témája volt az európai alapértékek mellett a Kelet-Közép-Európa biztonságpolitikája, az energiabiztonság, a nemzeti parlamentek szerepe.
    
Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a házelnök kétoldalú megbeszélést folytatott Marek Kuchcinskival, a szejm elnökével, egyeztetett a moldovai, a georgiai, a montenegrói házelnökkel, a bosznia-hercegovinai parlament két kamarájának elnökeivel, valamint a horvát parlament alelnökével.

MTI