Fotó: mti archív
Fotó: MTI archív

A magyarok azt akarják, hogy Európa külső határai legyenek zárva, a belső határai pedig továbbra is nyitottak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Duna Régió Stratégia 6. éves fórumát megnyitó beszédében.

Úgy fogalmazott: a régióban élők tisztában vannak a Duna-völgy geostratégiai jelentőségével, hiszen „az Európában helyet foglalni akarók mindig ezen az útvonalon keresztül jöttek föl, Magyarország pedig az utolsó védvonal (…) volt a Nyugat felé”. 

Ma is létezik egy olyan elképzelés, amely arra irányul, hogy kevert társadalmakat hozzanak létre Európában, aminek legnagyobb kárvallottjai a Duna-völgyi népek lennének, de „nem hagyjuk, mert ellenállunk, védekezünk” – mondta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Duna-völgy régiójában 2010-hez képest most 300 millió tonnával több áru és 300 millióval több ember mozog, ez pedig újabb beruházásokat igényel. Ezért avattak 2001-ben új Duna-hidat Esztergomban, és ezért helyezték le kedden egy új Duna-híd alapkövét Komáromnál Robert Fico szlovák kormányfővel – fejtette ki.

A miniszterelnök összegzése szerint „a Duna-völgy a mi otthonunk, mi, Duna-völgyi népek közösen hoztuk létre, közösen dolgozunk, hogy megmaradjon, hogy Európa leggyorsabban fejlődő régiója legyen, és közösen is kell megvédenünk”.

(MTI)