Jelenlegi hely

Bolondságok

Pozsonyi Ádám
Pozsonyi Ádám képe

„Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban!” – olvashatjuk, amint a hős felkiált a műben. (A héten kicsit poroltam a könyvespolcomon, és így került a kezembe pár kötet, mit évtizedek óta nem vettem kézbe, amit a vastag porréteg is igazol, no de ez persze nem a rendetlenséget bizonyítja, hanem az író lelkesedését a felsőbb szférák és érzéketlenségét a matéria alantas viszonyrendszerei iránt.)

No de – ha már kézbe vettük – A méla Tempefői Csokonai Vitéz Mihály első eredeti színdarabja. 1793-ban, a debreceni kollégium húszéves diákjaként írta. Egy költőről, akit az adósok börtöne fenyeget. Egy társaságról, ahol az olvasás agyrém, a kultúra betegség. Egy korról, amelyben az ügyes diplomaták, a mindig kompromisszumra képesek jutnak előre. (Létezhet ily korszak? Ugyan már! Fantazmagória! Agyrém!)

Szóval Csokonai művén gondolkodtam a kimerítő porolás után, és közben bámultam az e-mailben kapott meghívót, mely valami kiállításra invitált. Igen, valami kortárs művészeti baromságra, amire lehet, hogy elmegyek, ha nincs akkor dolgom, meg ha a megnyitón lesz sok sütemény és pezsgő. Mert magukért az alkotásokért nem érdemes. Látom a meghívón. Borzalom!

S itt döbbentem rá a géniusz tévedésére. (Nem az enyémre, Csokonaiéra.) A rossz festőnek nem sok kára származik. A rossz költőnek se. Ha nem tud festeni, vagy nincs ízlése, azt mondják, posztmodern, posztakármista, vagy kitalálnak rá valami izmust. Ha nagyon szidja egy kritikus, akkor azt mondják, nem érti.

De a rossz vízvezeték-szerelő? A rossz rendszergazda? A rossz nyílászáró-szerelő? A büdös életben nem hívják többet, és éhen hal. Ott nincs olyan, hogy valaki dadaista stílusban köti be a kábelt vagy csempéz. A szakács nem mondhatja az odaégett étel miatt hápogó vendégnek, hogy „Maga ezt nem érti!” Repül, és kész.

– Csokonai tévedett! – kiáltom világba kezemben a meghívóval. – Az is bolond, aki nem poétának megy Magyarországon. Bolond bizony!

Lapszám: