Jelenlegi hely

Demokrácia I.

Szalay Károly
Szalay Károly képe

Súlyos bizonytalanság, mi több, zűrzavar, sőt káosz uralkodik azok fejében, akik egyre-másra minősítgetik a mai magyar politikai állapotokat, Orbán Viktort és kormányát illetően. Nincsenek illúzióim. Amit ember csinál, abban mindig lehet hibát találni. „Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.” De az is tény, hogy a hibakeresésre, sőt hibáztatásra, az elítélésre is bőven vannak szentenciák: „Más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem veszi észre.” A „visszamutogatásra” is bőven vannak szólások. De hagyjuk az okoskodást.

A minap a Freedom House 100 pontos értékmérő táblázatán leszerepeltette az Orbán-féle demokráciát, nem is tudom, hetven pont körüli fokozatra. De engem nem is a „fokozat” zavart, hanem a hazai visszhang, magyarázat, értékelés. Az egyenlőséget hangoztató, internacionalista, sőt már nemzetek fölötti, öntelt ürgöncök évtizedek óta a „balkáni”, a „bolgár”, a „román”, újabban a Törökország nevet degradálásként használják, és pu­tyi­noznak is. A magyarkorholás úgy hangzik: alatta vagyunk Bulgáriának, Romániának, de már a szlovákok is lehagytak bennünket. Egy húron pendülünk Törökországgal. A Candide írója, Voltaire a bolgárokat használta leminősítésképpen a XVIII. század első felében, csak az a baj, hogy talán még azt sem tudta, hol élnek és mi fán teremnek a bolgárok? És a balkánozók sem sejtik, hogy Bulgária államiságában, államalkotásában nemcsak Magyarországot, hanem a meglehetősen gőgös franciákat is megelőzte, horribile dictu 300 évvel. A nyugatonckodóknak szájukon sem szabadna kiejteni a bolgár szót, mert majd ötszáz évig tűrték, hogy ezt a keresztény országot, amely hamarébb lett keresztény, mint a legtöbb nyugati ország – tűrték, hogy leigázza az iszlám. Ha tehát Európa keleti, déli része bármiben is elmaradottabb Nyugat-Euró­pától, az kizárólag a Nyugat történelmi bűne. Mint ahogyan eladta 1946-ban Közép-Európát is a szovjetnek.

Most Magyarországra szűkítve a kört, 1990 után a legaljasabbul serkentették privatizálásra az Antall-kormányt. Eltékozolva azt a közös tulajdont, ami a magyar népet illette. Mert a Nyugatnak csak piacra volt szüksége, és nem arra, hogy a térség fölemelkedjék. Mert a Nyugat gyarmattartáshoz szokott hozzá, és miután elpénecolták gyarmataikat, újat kerestek, és ez volt Közép-Európa.

A liberális, zöld, lila meg piros oktatoncok mást sem művelnek, mint azokat az országokat és népeket zaklatják, amely népek az ő bűnükből kerültek oda, ahova.

Nem vagyok híve nemzetek, népek leminősítésének. Már azért sem, mert sokszor látom, hogy még a szörnyű szovjet elnyomás alatt vergődő, olykor néhány tíz-száz ezernyi lélekszámú népcsoportocskák, mint az ujgurok vagy a csuvasok, különbek, mint a szuper kulturált, sok tízmilliós nyugatiak. Ezért Isten óvjon, hogy a hollandokról vagy a franciákról rosszat mondjak, de azért megkérdem: mire oly rátartiak a franciák? Arra, hogy évszázadok óta egyetlen háborút nem nyertek meg önerőből? Azért viszont a magyarokat ítélem el, hogy 1918–19-ben olyan alakokat engedtek a nyakunkra ülni, akik eleve vesztesnek nyilvánítottak bennünket, holott hadaink idegen területeken, viszonylag épségben álltak, s ha egyszerűen csak visszahozzák őket, nincs Trianon.

Vénségemre jellemző, hogy szószátyárkodom, parttalanul elkalandozok. Vissza a kezdetekhez tehát. A káoszhoz, a bizonytalankodáshoz, a zűrzavarhoz. Legutóbb valamelyik nemzetközi fórum Magyarországot mint liberális demokráciát a magasba emelte, néhány országgal együtt. Ha jól hallottam a rádióból, a megítélésünkben is zagyválkodnak.

(Folytatjuk.)

 

Lapszám: