Korszakhatárhoz értünk

Idézetek következnek Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéből. Amelyeket nem kell kommentálni, elég csak gondosan szemügyre venni őket. Érdemes, mert a miniszterelnöknek igaza van, korszakhatárhoz értünk. Egy korszak véget ért, és elkezdődött az új. A hanyatlás és a föl­emelkedés egy időben zajlik. A hajó még a nyílt tengeren halad, a párás horizonton a fedélzetről még semmi sem látható, de a legmagasabb árbóc csúcsán a legjobb szemű matróz felkiált: Föld! Föld!

Fotó: MTI/Veres Nándor

„Van egy ajánlatunk a szomszédaink számára. Az ajánlatunk abban összegezhető, hogy kössük össze immáron végre és komolyan az országainkat egymással! Kössük össze a nagyvárosainkat gyorsvasúttal és autópályákkal. Mégiscsak szégyen, hogy ilyen összeköttetés nincs Debrecen és Nagyvárad között, Kassa és Miskolc között, Nyíregyháza és Szatmárnémeti között, Eszék és Pécs között vagy éppen Kolozsvár és Budapest között. Ajánlatunk az is, hogy kössük össze az energiahálózatainkat. Szégyen, hogy ma ez még nem valóság. Azt javasoljuk, az az ajánlatunk, hogy hangoljuk össze a védelmi politikánkat, és hangoljuk össze a haderőfejlesztéseinket is egymással. És végül az az ajánlatunk, hogy fektessünk be egymás térségeibe.”

A keserűségre, a megosztottságra egyfelől, a rossz lelkiismeretre, az önfelmentő hazugságra másfelől a szeretet és összefogás erejét ajánlja fel. Ez nagyon másféle gondolat, mint amit eddig ismertünk. Ez az új korszak reménységeiből sarjadt.

Az első reagálások a román politikusok részéről: elutasítás. Rémülten keresik a csapdát. Vajon hol lapul benne a titkos magyar revans? Még nem értik, hogy ez egy másik korszak üzenete. Figyeljük csak:

„Van tehát egy ajánlatunk a szomszédaink számára. Építsük meg közösen a Kárpát-medencét! Ehhez persze az kell, hogy a kölcsönös tisztelet alapján álljunk, az ajánlatunk is csak ebben a szellemben érvényes. A kölcsönös tisztelet pedig megköveteli az őszinte beszédet. Itt van rögtön erre a remek alkalom a százéves évforduló okán. Száz éve lépett be Románia a modern Románia korszakába. Értjük, hogy az ő nézőpontjukból ezen van mit ünnepelni. Azt kérjük, hogy ők értsék meg, hogy a mi nézőpontunkból meg nincs mit ünnepelni. (…) Én egyetértek az RMDSZ ide vonatkozó ünnepi szlogenjével, amely kifejezi azt, hogy akkor is létezett, amikor még a modern Románia nem létezett. És ahogy itt körülnézek, meg ismerem az ittenieket, nyugodtan mondhatom, hogy Székelyföld még akkor is létezni fog, amikor már egész Európa behódolt az iszlámnak. (…) Az ajánlatunk tehát az minden szomszédunk irányába, de a román barátaink irányába is, hogy ahelyett, hogy tagadnánk a valóságot, ami nem észszerű magatartás, fogjuk fel inkább ezt a helyzetet erőforrásként. (…) Akarjunk erősödő Székelyföldet, akarjunk erősödő magyarságot, mert ahogy Kós Károly mondta, ez erőgyarapodást jelent majd Románia számára is. Erre az útra is ráléphetnénk, már csak akarat kell hozzá.”

Az erős Kárpát-medence az újjászülető Közép-Európa motorja, szíve lehet, és ez a lehetőség egyaránt gazdagítja a magyarságot és az utódállamok népeit. Tisztelettel kell beszélnünk egymással, és őszintén. Volt egy téma, amiről száz éve igyekeztünk nem beszélni. Ki-ki más okból, de kerülte: Trianon. Kínos a vesztesnek és kínos a győzteseknek is. A szeretet erejével azonban helyreállítható az igazság a Kárpát-medencében. És az igazság így szól: a magyar központi nemzet. Az volt, az is marad.

Lapszám: