Jelenlegi hely

A titkos migrációs program XII.

Lovas István
Lovas István képe

Friederike Beck könyvének ismertetése

A múlt heti folytatás végén volt olvasható, hogy az európai migrációs hullám elméleti megágyazói egyikének, Ulrike Gué­rot-nak azt a kijelentését idézi a szerző, ami „szerencsére” még egy további kulccsal is szolgál Angela Merkel politikájának, főként a német határok 2015. szeptemberi megnyitásának megértéséhez. Mindennek magyarázatát korábban messze nem láttuk világosan.

Guérot cikket írt a brit Daily Telegraph napilapban Angela Merkel komoly árat fizet azért, hogy elérje, amit akar címmel, amelyben értelmezi a kancellárnak azt a politikáját, ami a könyv szerzője számára kulcsfontosságúnak tűnik a transzatlanti érvelési szövegösszefüggésben. Itt pedig arról van szó, hogy meggyőzzék Németországot a nagyobb felelősségvállalásról a világ dolgaiban. A „felelősség” kifejezés természetesen minden esetben a távoli tájakon történő katonai beavatkozásról szól, amit e cikkben Guérot azonnal német érdeknek fest át, úgy fogalmazva, hogy Németország oszlopos tagja „az úgynevezett nyugati értékközösségnek”. Értelmezése nagyon árulkodó. Ha követjük gondolatmenetét, akkor kibújik a szög a zsákból: a német kancellár 2015 nyarán mindenekelőtt amerikai érdekeket szolgált.

Guérot leszögezi, hogy nagyobb összefüggésében nézve Merkel a német határok megnyitásával megkísérelte elérni, hogy Németország nagyobb felelősséget vállaljon a nemzetközi ügyekért. Ugyanis Berlin ekkor döbben rá arra, hogy egy olyan hatalmas politikai és gazdasági hatalom, mint Németország, nem rejtőzködhet egyfajta Svájcként úgy, hogy megelégszik autók exportjával.

Guérot említett cikkében ezt írta: „Kézzelfogható jelei mutatkoznak ennek a szemléletnek. A külügyminisztériumot átalakították azért, hogy megfeleljen az új, globális kihívásoknak. Ugyanez történik a védelmi minisztériumban.”

Friederike Beck szerint ennek alapján nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy Guérot a cikkében háborúról beszél, amelyre a német társadalmat a „menekültválsággal” kell felkészíteni.

Joachim Gauck (a korábbi, és a cikk megjelenésekor német elnök) már előzőleg tett ilyen értelmű nyilatkozatot. A 2014-es müncheni biztonsági konferencia megnyitóbeszédében ugyancsak megemlítette a kulcsszót, a „felelősséget”:

„Mert mi, németek, úton vagyunk a felelősség egy formájához, amit még keveset gyakoroltunk.”

Gauck már közeledni látta Németországnak ezt a felelősségét, például a Közel-Keleten, ahol kitörhet egy olyan, mindent elemésztő tűz, amelyet talán senki nem gyújtott meg. Vagyis olyan nyomást gyakoroltak Merkelre, hogy Németország a vezetése alatt ne tűnjön tétlennek, hanem vállalja át a „felelősséget”. Hasonló szavakkal beszélt Wolf­gang Schäuble pénzügyminiszterként is. Miközben a migránsok befogadása ügyében a lakosság felé „szolidaritásról” és „emberiességről” szónokolt, teljesen nyíltan megnevezte azon politikai célokat, amelyek a migrációs nyomás révén kerültek előtérbe – azaz az EU fokozottabb egységesítése és a migránsok elosztási mechanizmusa az összes uniós országra vonatkozóan.

Schäuble arra a megjegyzésre, hogy a szakértők már évek óta figyelmeztettek a menekültáramlatokra, azzal válaszolt: tudták ők is, hogy a világon „sok embernek sokkal rosszabbul megy, mint nekünk. És az is egyértelmű volt, hogy tudják, miként kell hozzánk jönni. Most sokan léptek erre az útra. A mi érdekünknek most annak kell lennie, hogy stabilizáljuk a helyzetet a közel- és közép-keleti térségben és Afrikában, mert a világ így nem fordul majd ki a sarkából. Ez a mi találkozónk a globalizációval – függetlenül attól, hogy ez a találkozás tetszik-e nekünk, vagy nem. Ez elől nem tudunk elrejtőzni egy meleg szobában.”

(Folytatjuk)

 

Lapszám: