Jelenlegi hely

Ünnepek

Pozsonyi Ádám
Pozsonyi Ádám képe

– Maga szereti az ünnepeket?

– Ó, nagyon. Ilyenkor azt a sok büdös kölköt elviszi az anyja vagy az apja a rokonokhoz, lehetőleg vidékre, egy szép, hangulatos alföldi faluba, és végre kiürülnek a játszóterek.

– A hegyekbe nem jó?

– De. Oda is jó. Főleg, ha jó messze van. Látom, már kötekszik. Megkérem, hogy ne folytassa, inkább folytatom én.

– Folytassa…

A másik egy darabig hallgatott, majd csillogó szemmel kezdett bele.

– Mindig ezen az úton jövök haza injekcióról, s megyek el a játszótér mellett. Évek óta. Megállok, belekapaszkodom ujjaimmal a kerítésbe, s úgy bámulok befelé. Nézem az új játékokat. Látja ott azt a kék akármit? Arra, ha az ember rácsimpaszkodik, s ellöki magát, forogni kezd. A mi időnkben ilyen még nem volt.

Két nyugdíjas ül a padon, egymás mellett. Beszélgetnek.

– De nem lehet használni, mert az őrjöngő, ordibáló kölykök ellökik az embert. Múltkor is próbáltam felülni a hintára, de nem tudtam hozzáférni.

– Gyűlölöm a gyerekeket!

– Mit mond?

– Hogy gyűlölöm a gyerekeket!

Két nyugdíjas ül a padon, egymás mellett. Beszélgetnek. Egyikük lába mellett ételhordó, a másiknál szatyor, benne fél kiló kenyér, s némi trappista sajt.

– De ilyenkor, amikor ünnep van, amikor együtt a család, és a szeretet lángja lobog a szívekben, amikor a távoli rokonok összegyűlnek, üres minden játszótér, s végre kipróbálhatom én is.

– Nem jön egy körre?

– Mehetek…

– Mire szeretne felülni?

– A csúszdára. Vagy nem is. Ott az új mászóka. Kipróbáljuk?

– Jó. De akkor siessünk, mert most, ebben a pillanatban lépett be az elkerített részre az a köpcös, szemüveges alak, ott. Látja? Az egy undok. A gyógyszertárban is mindig tolakszik, furakodik, s ha jól látom, a mászóka felé üget a botjával. Úgyhogy tápászkodjon fel, s indulás!