A látogató
Viki ahogyan öregszik, úgy kötődik egyre jobban az elhagyott honhoz, és rendszeres hazalátogatóként ámuldozik az ország szépülése, gazdagodása láttán.
Számomra fontos személy. Ki ez az ember? Olyan matematikai ismeretekkel rendelkezik, amelyeket nagyon megbecsülnek a világ matematikai ismeretekre szoruló legnagyobb cégei. Az én humán gondolkodásra szakosodott eszemmel el sem képzelhetem, hogy asztalnál ülve, számítógéppel utakat, viaduktokat, gyárakat, városokat épít. Több évtizedes hazai munkaviszony után a fél világot bekalandozta és végig-számítógépezte.
Az apja majd kilenc évtizeden keresztül életem kulcsfigurája volt. Hátterünkben a szabadságharc óta tartó családi barátság múltjával. A schwechati ütközetnek egyetlen halottja – a családi legenda szerint – az ő egyik őse, aki az én anyai ősöm, bajtársa ölébe hajtva fejét halt meg. A családi barátságot mégis az apám és az ő apja családja fémjelezte. Ezt az eltéphetetlen köteléket örökítette meg jelképesen a cseh karikaturista Král Ervin a „két kecskeméti aranyifjúról”, apámról, Oszkárról és Potyóról, a látogató nagybátyjáról.
Nos, Viki, a „látogató” lassan megállapodott, és Kanadában telepedett le. Barátom, vagyis az ő apja amerikai hadifogoly, lecsukott 56-os szabadságharcos, a kommunista rendszerek üldözöttje, lángoló lelkű magyar volt. Fiával, a világ technikai csodájával minden vasárnap délután képpel és beszéddel találkozott. És Viki valóban nem szakadt el, és mintha fizikailag érezné a bőrén, úgy ismeri a magyar valóságot. A nagy távolság, a kényszerű távollét hiteles, elfogultságoktól mentes és rokonszenves képet formált ki benne hazánkról.
Három gyermekkel ment ki. A legnagyobb fiú, Balázs Pesten szerzett diplomájának köszönhetően sikeres vállalkozó Svájcban. Levente művész, Hollywood kapujában. Kinga lánya kanadai válogatott vívó volt, mígnem sérülése véget vetett karrierjének. De nem neki. Jó családi génjeinek hála, most belsőépítész Calgaryban.
Barátom irtózott a mai fanyalgóktól, a magyart megvetőktől. Leszármazottjai a távolból e torz defetista figurákon kacagnak, mert messziről csak eltúlzott, komikus, harsány vonásaik érzékelhetők.
Nem mondta senkinek, de a barátom várta, hogy hazatelepüljenek. Testben itt, a közelemben, lélekben ott, velük élt.
Viki ahogyan öregszik, úgy kötődik egyre jobban az elhagyott honhoz, és rendszeres hazalátogatóként ámuldozik az ország szépülése, gazdagodása láttán.
Öreg barátom 56-os meghurcoltként nyugdíj-kiegészítést kapott, és élete utolsó éveit gondtalanul szemlélődve élte meg. Le-lejárt Kecskemétre, őseink fészkébe, és gyönyörködött a város fejlődésében. Mindennek tudott örülni, ami az ország múltjából rekonstruáltatott. Történelemhez, építészethez, művészethez nagyon értett. Fölajzottan várta a Vár és a Kossuth tér restaurálását. A belvárosi templom frissen föltárt középkori freskóihoz ő vitt el. Barátja volt a plébános. Helyeselte Károlyi máskülönben kitűnő szobrának eltüntetését, és gyönyörködött a „visszaállított” lovas szoborban. A Városliget fölvirágoztatását már nem élte meg. A befejezését talán már én sem. De ha fia, a látogató Pestre jön, úgy sétálunk a föltámadó régi szép Budapesten, amint tenné ő is, ha élne. Mert éppúgy Budapest szerelmese volt, mint Podmaniczky Frigyes, „Budapest vőlegénye”.
