Fotó: ShutterStock.com/Irina Tkachuk (illusztráció)
Hirdetés

Előtte azért emlékezzünk: az egészségügyi reformfolyamatot ezúttal a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte. A kormánynak esze ágában sem állt kritikus időkben ebbe belevágni, de éppen a kritikus idők miatt a Kamara kezdeményezését nem lehetett elhalasztani.

Ezután emlékezzünk Márki-Zay Péternek az ATV műsorában február 12-én elhangzott szavaira: „Ha összeomlana az egészségügyi ellátás, az térdre kényszeríthetné Orbán Viktort.”

Létezik tehát a gondolat, hogy az egészségügy összeomlása alkalmas lehet a kormány megbuktatására.

És most idézzünk egy sort Dr. Szelényi Zoltán orosházi orvosnak a közösségi médiában ma, március 2-án közzétett, és az országos médiába is bekerült bejegyzéséből: „Könnyen megtörténhet az is, hogy a kormányt a járvány fogja leváltani.”


Értsük meg jól a fentieket: függetlenül attól, hogy az egyes szereplők külön-külön milyen indíttatásból nem írták alá a szerződést, amit látunk, egészében kormánybuktatási kísérlet.

Nem árt óvatosnak lenni.

Korábban írtuk