Egy hónap, és itt a karácsony

„Az új év is megszületik az anyja halálával, majd maga hal meg, hogy a leánya szülessék.”
(Bolyai Farkas)

Nézem a naptárt. Alig hiszek a szememnek. Szűk egy hónap, és ránk köszönt a karácsony, a szilveszter, az újév. Vége az évnek. Vége ennek a minden szempontból rendhagyó évnek. S amikor azt mondom, vége, magam is óvatos vagyok. Hiszen akár még ezalatt a harmincvalahány nap alatt is annyi minden történhet.

***

Gondoltuk volna? Sejthettük, hogy 2020 ilyen lesz? Nos… én igen. S minden egy kávén múlott. Balassagyarmatról tartottam Szécsénybe 2020. január 1-jén. Gyarmaton még egy pillanatig hezitáltam a városvégi benzinkútnál, hogy meg kéne inni egy finom kávét. Na, de majd otthon, gondoltam. Ne kezdjük az évet pazarlással, mikor alig húsz kilométer, és odahaza főzhetek magam is egy finomat a jó öreg Szarvasin. 

Mondom, persze, hogy egy kávé volt az oka, de ez így, ebben a formában nem igaz. Saját felelőtlenségem áldozata lettem, amikor az Őrhalom utáni kanyarban 14 óra 23 perckor megelőztem azt a 70-nel előttem totyogó A3-as Audit. Aztán persze elkapott a nehézláb-érzés, s meg se álltam az egyenes szakaszban 143,4 km/h-ig. Hogy honnan tudom ilyen pontosan? Nyilván kitalálta a kedves olvasó. Bizony, egy jelzés nélküli bemérőautót sikerült „lealáznom”. 

– Fizethet kártyával, van a kocsiban kártyaleolvasó – mondta nekem a rendőr, s valamiért nem örültem, hogy hála a modern technikának és a rendőrségi géppark modernizálásának, a 60 ezer forintos büntetést akár helyben is leróhatom. No, hát innentől tudtam, hogy ez az év bizony nem fogja magát belopni a szívembe. Sokba került nekem az a 380 forintos kihagyott kávé. És pont, amikor spórolni akartam. Furcsa iróniája a sorsnak.  

De mint aki érezte, már januárban lefoglaltunk párommal egy háromnapos gyulai utat. S milyen jó, hogy így tettünk! Hamarosan beköszöntött ugyanis az első hullám. És már ahogyan ezt leírom, olyan érzés kerít hatalmába, mint amikor a dédapa mesél a köréje gyűlt kicsinyeknek a daliás időkről. Első hullám. Milyen régen is volt… Pedig a csudát! Március táján. Pontosan akkor, amikor egyre többször jutott eszembe, milyen sokszor volt rajtunk, egészségügyi szakközepeseken a maszk szakmai gyakorlaton. Meg is fogadtam, hogy az érettségi után többet az életben nem lesz rajtam.

Nem így lett. Ahogyan nem valósult meg szinte semmi az előre eltervezett tavaszi, nyári programokból sem. Kivéve egy utolsó pillanatban becsúszott, kevesebb adriás több-Balatont. Maszk nélkül, a lellei forgatagban. „Daliás idők, nagy idők!” – mondaná dédapa, s a kicsik hüledeznének: „Mi az, hogy maszk nélkül? Mi az, hogy távolságtartás nélkül? Mi az, hogy emberek között? Mi az, hogy este 8 után?”

***

Este 8 után… na, ez már a második hullám QR-kódja. Amitől akkor is elszorul az ember gyomra, ha netán vállalkozó, és mint olyan, saját magának töltheti ki az utazási engedélyt. Még akkor is, ha az eszével tudja, hogy 19:20-kor még bőven odaér négy kilométerrel távolabbi lakhelyére. Még akkor is, ha betart minden törvényt, s főleg akkor! Mert a törvény már csak ilyen. Ólomsúllyal nehezedik a betartójára, s pehelykönnyedén repked a nevető renitens vállai körül. 

A köd és az ónos eső már megjött. Hamarosan havas lesz a táj, de idén valószínűleg sízés és nagy kirándulások nélkül, magyaros hütték és forralt boros adventi vásárok nélkül. S csak reménykedhetünk, hogy a karácsony az nem szeretet nélkül köszönt be. Reményre pedig bőven ad okot az élet. Kedves ismerősöm mesélte a minap, hogy amikor idős apjával együtt hatósági karanténba került, nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Nem a vírus miatt, tüneteik nem voltak, s mint kiderült, a covidot sem kapták el. A rossz érzés az apjával való bezártságnak szólt, ugyanis eleddig az öreggel nem jöttek ki valami fényesen. Folyton marták egymást, s ha tettlegességig nem is jutottak el, azért időközönként meglehetős szellemi bántásban részeltették egymást. A karantén leteltle után viszont ismerősöm boldogan mesélte.

– El se hiszed, mennyit beszélgettünk. Soha ilyen közel nem kerültünk egymáshoz, mint most. 

No, igen. Isten és az ő kifürkészhetetlen tervei. A rend a zűrzavarban, az értelem az értelmetlenségben, a tudatosság az esetlegesség mögött. Ez a „mindennek oka van” érzés tartja most sokakban a lelket. Azokban is, akik kénytelenek egymással hosszabb időre összebútorozni, s azokban is, akik arra kárhoztattak, hogy egymástól távol vészeljék át ezt az időszakot. 

***

Advent jön. A bűnbánat és a szent fegyelem ideje. Várakozás a világosság eljövetelére, a miértek hogyanjára, a karácsonyra.

Kívánom minden olvasómnak, hogy ez a várakozás ne csak bölcs belenyugvással, hanem a jövő tervezésével is teljen. Még akkor is, ha ez a jövő igencsak képlékeny. Még akkor is, ha terveink egyenletében mostanság egyre több a változó. 

Meglehet, 2021 még nem teljes év lesz. De a jövőbe vetett bizalom akár azzá is teheti.