„A képmutatás általános jelenség. Halálunkban véget ér, de előbb nem.”
(Isaac Asimov)

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com/pahaphotos

Bár nemzeti tizenegyünk valósággal szárnyal mostanában, a novemberben kezdődő katari futball-világbajnokságra sajnos nem jutottunk ki. Na, majd a következőre! Viszont addig számos izgalmat tartogathat nekünk az ősz végi megmérettetés. És nem csak a zöld gyepen! A katariak ugyanis bejelentették: ha valakit egyéjszakás kalandon kapnak, azt akár hét év börtönre is ítélhetik.

Ha Rómában jársz…

„Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak!” – tartja az ókori mondás. S ezt bizony kőkeményen be kell tartania majd annak, aki az arab országba látogat, hogy testközelből nézze végig a futball négyévente megtartandó főünnepét. Ennek a bizonyos helyi szabályzatnak a kétségtelenül legfurcsább momentuma a szexmentesség. Az erősen religionista muszlim országban súlyos bűnnek számít a házasságon kívüli szex, s ezt a vallási, valamint törvényi előírást az odalátogatóknak is be kell majd tartaniuk. Na persze amennyiben a rajtakapott pár azonnal megtér a muszlim hitre, és ott helyben összeházasodik, simán elkerülheti az évekig tartó elzárást.

Viszont tiltottak lesznek a nyilvános érzelemnyilvánítások bizonyos formái is, például a lelátókon, vagy a vendéglők teraszain kihelyezett kivetítők melletti ölelkezés vagy puszilkodás a gólörömnél. Ezek azonos neműek esetében sem lesznek megengedettek – közölte Nasszer al-Khater, a vébé szervezőbizottságának elnöke. Máskülönben az iszlám halálbüntetéssel sújtja az azonos neműek intim viszonyát, tehát a szivárványos őrületet itt nem árt mellőznie annak, aki nem akar másnap a piactéren, egy toronydaru drótkötelén himbálózni. Az LMBTQI+ – aktivisták tehát ez alkalommal vagy visszavonulnak, vagy a közülük bátrabbak valóban az életük árán fogna kiállni elveik mellett.

Korábban írtuk

Valódi ellentmondás

Adódik a kérdés: ha egy ilyen szigorú erkölcsök alapján működő, mondjuk ki, demokráciaellenes társadalomban a FIFA megrendezhet egy világbajnokságot, mi a baja azzal, hogy hazánkban sem focistáink, sem szurkolóink nem térdelnek le a mérkőzések előtt? És ebből a kérdésből következik az újabb kérdés: vajon mit tesznek majd ezek a „bátor” csapatok Katarban? A BLM-térdelés ugyanis mostanra minden, a nyugati társadalom szerint üldözött kisebbségért történik, köztük az LMBTQI+ – közösség tagjaiért is. Sőt, mostanra ez a már a feministáknál és a radikális vegánoknál is fanatikusabbá vált szekta majdnem hogy totálisan kisajátította a térdeléses protestálást.  

Teljesen biztos, hogy azok a Katarig látszólagos, Katarban viszont valóságos ellentmondássá váló anomáliák, amiknek a sporthoz semmi közük, a világbajnokság zárómeccse után folytatódni fognak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban. Ugyanúgy csapatokat fognak szankcionálni, szurkolókat fognak büntetni azért, ha valaki nem áll be birkaként a sorba, és nem béget egyetértően kelet-közép-európaiként az egykori gyarmati rabszolgatartó kizsákmányolókkal. Az a fajta morális feketelyuk tehát, ami mostanra minden sport- és kulturális tevékenységet, valamint a tömegtájékoztatást és a tömegszórakoztatást is magába szippantott, időlegesen szünetelhet ugyan, ám véget vetni még egy katari futball-saria sem fog neki.

A góliátnyi Dávid

A mindössze egykilenced magyarországnyi arab emírség, amely csupán 1971-ben szabadult fel a brit protektorátus alól, novemberben néhány hétre térdre fogja kényszeríteni azt a nyugati világot, amely imád térdelni, csak nem így. Hogy ez miként lehetséges? Nos, ennek is megvan a maga oka: Katar a világ egyik legnagyobb kőolaj- és földgázkészletével rendelkezik. És ez békeidőben is tiszteletet parancsol, nem még akkor, amikor Oroszország a fosszilis energiahordozóinak tetemes részét vonja meg a nyugati piactól. Ahogy tehát a szintén olajban és ritka ásványi anyagokban gazdag Nigéria esetében nem különösen nagy gond a Nyugat számára, hogy katolikus keresztényeket gyilkolnak tízezer-számra, úgy az emírségnek is megengedett, hogy ásványi kincseivel megtámogatott elveinek érvényt szerezzen. 

Katart tehát a kőolaj és a földgáz megingathatatlanul erőssé teszi. Illetve nem is annyira Katart, mint inkább a katariakat, akik az ország lakosságának csupán a 11,6 százalékát alkotják. Igen, jól látja a kedves olvasó: a Katarban élők 88,4 százaléka külföldi munkavállaló. Az ország őslakosai még a felső-középvezetői rétegben sem találhatóak meg; az emírség lakóinak beosztása jóval ezek felett kezdődik, ha lehet egyáltalán munkának nevezni az őrületes pénzköltést, és a vallási álca mögé bújt, alkohol- és drogfogyasztásban, na és természetesen szexuális kizsákmányolásban bővelkedő életmódot.   

***

A végére azért egy jó hírt is tartogatok: az alkoholfogyasztást szintén törvény tiltja ugyan Katarban, de a szervezők megnyugtatják a szurkolókat: ki fognak alakítani szeszesital fogyasztására fenntartott zónákat.

A bátor esélyegyenlőségi harcosoknak viszont innen is szívből ajánlom, hogy álljanak ki elveik mellett! Most aztán valóban megmutathatják, hogy miben és mennyire hisznek! 

Ami a legjobb esetben a jussuk lesz: hét év Katarban…