Húzd rá cigány, csak azért is
Most van a nap lemenőbe, kimegyek a temetőbe – hangzik a híres magyar cigányzenész, Dankó Pista egyik mai napig kedvelt nótájának első sora. Bizony, nagyon sokan, közöttük elsősorban a flaszteren felnőtt franciás meg amerikás modernkedők és azok a szabadelvűek, akik a cigányságot emberjogi, esélyegyenlőségi bizniszre szokták (fel)használni, nos, ők már réges-régen meghaladták, eltemették a világhírű magyar cigányzenét.
Zámolyi, gyöngyöspatai haszonlesők, Mohácsi-féle szegregációs bozótharcosok, önmagukat fényező roma vezetők, szegénységre mutogató, abból élő TASZ-vitézek, telepre költöző Gyurcsányok, Bogdán László kegyelet-vámszedői, Alföldi Róbertek, Márki-Zay Péterek, Karácsony Gergelyek, legalább ilyenkor legyen önökben annyi kurázsi, hogy megállnak egy percre és elszégyellik magukat. De nagyon!
Mert melyiküknek jutott volna az eszébe – a haszonlesésen és az urbánus megvetésen túl – belehúzni csaknem száz magyar cigánybanda közel félezer romazenészének nyolcszázmilliót a lószőrvonójába. Ja, hogy önök nem fizetni, csak erőszakkal rendelni szeretik a nótát? De még azt sem apácarácsos szőlőlugas alatt, hanem vörös téglás pártházak asztalainál ücsörögve.
Tudom, az éttermi cigányzene, a muzsikáló Magyarország hangulatának megidézése, visszahelyezése oda, ahol egykor volt, önöknek olyan magaslat, mint kacsának az eperfa. Mert ez nem uniós blablákra, homoszexuális meg antifa akciókra épített színészi homokbarikád, hanem ez a magyar néplélek emelkedése, amivel, lássuk be, önök nem tudnak és soha sem tudtak igazából mit kezdeni.
Úgy állnak a magyar jókedv meg a járvány követelte kormányzati segítség összezárása láttán, mint borjú az új kapu előtt. A zenei hagyomány és együvé tartozás neves kapuőrei Liszt Ferenc, Bihari, Dankó, Szakcsi Lakatos, Járóka Sándor vagy Mága Zoltán pedig ki nem adják kezükből a kulcsot, hátha felül a tetszhalott.
Igen, nem látjuk önöket szívesen, mert csak tolakodni, vagánykodni meg páváskodni szeretnének a mi kockás asztalterítős kisvendéglőnkben. Csak ujjal mutogatni és hahotázni karcos-mulatós életünkön, fekete kalapos prímásainkon, nekigyürkőzött legényeinken, eladósori lányainkon. De tudják mit? Ha viselkednek és nem csak pipiskednek, akkor bánja a fene! A nagyvilágban szép számmal könnyeztettek meg, kápráztattak el királyokat, uralkodókat, országvezetőket a magyar kultúra cigány ékkövei, hátha önöket is képes lenyűgözni, elvakítani őstehetségük az ecetfás pesti flaszteron.
Sőt, magam azon volnék, hogy a magyar kormány magyar cigányzenészeknek nyújtott nyolcszázmilliós segítsége elismeréseképpen felszólítanám önöket: legalább egyszer hallgassanak meg egy cigánybandát a mi vendéglőnkben, hátha megértik, milyen attól kapni gyönyörűséget, akin legfeljebb átnézni szokás.
Húzd rá cigány, csak azért is.