Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

„Álomsorsolás!”, kiáltott fel az oslói televízió stúdiójában a riporter, amikor a 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőinek sorsolásán a magyarokat húzták ki a norvégok ellenfelének. Aztán a végén mégis mi örültünk. 

Noha a csoportküzdelmek utolsó pillanatáig úgy tűnt, legjobb harmadikként csont nélkül kijutunk Franciaországba, a törökök a kilencvenedik percben belőttek egy szabadrúgást Izlandnak, és a fiam elkeseredett verte a falat, hogy megint nem sikerült. De jött a két csodálatos pótselejtező, és megértettük, hogy miért volt mégis szerencsés az a török gól. És Orbán Viktor is elsüthette azt a bonmot-t az oslói győzelem után, ami állítólag így hangzott: „Tudjátok, mire nem szeretnék holnap reggel ébredni? Arra, hogy norvég vagyok.”

Álomsorsolás, mondhatnánk, hiszen a bolgárok jelenleg talán a legrosszabb formában lévő csapat azok közül, akik szembe jöhettek velünk. Utána pedig vagy Izland vagy Románia a Puskás Arénában. Tudom, persze, hogy Izland így meg úgy, de hát mégis egy Debrecennél alig népesebb ország, ott elvérezni szégyen lenne. A másik verzióról pedig annyit: képzeljük el, amint hatvanötezer néző előtt legyőzzük a románokat, zeng a magyar és a székely himnusz az arénában, az indexes újságírókon kívül mindenki feláll és könnyezik szerte a Kárpát-medencében. És persze ne képzeljük el azt, amint a románok örülnek, piros-sárga-kék lobogók lengenek diadalmasan Budapesten, és tízmillió zokogó ember mellett ott röhög Miklósi Gábor.

Ez tehát a tét. És ez már rég nem foci, nem sport. Mert itt arról is szó van, hogy úgy poénkodnak-e széles mosollyal Sepsiszentgyörgytől Gyergyószentmiklósig a székelyek, hogy „Tudod, mire nem szeretnék holnap ébredni? Hát arra, hogy román vagyok.” És hogy ez így is maradjon még sok-sok évszázadig, egészen addig, míg Krisztus urunk újra el nem jön, ahhoz nem lehet elbukni ezt a pótselejtezőt.

Tisztelt Dzsudzsák, Szalai, Sallai, Szoboszlai urak! Önök jövő márciusban nem futballisták lesznek, hanem katonák. Azzal a könnyebbséggel, hogy nem kartácstűzbe vagy tankok közé kell rohanni, hanem csak többször megzörgetni az ellenfelek hálóját, mint ők a miénket.

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!