A függetlenség, az önrendelkezés és a szuverenitás gondolata köti össze az a 169 évvel ezelőtti forradalmi eseményeket napjainkkal - hangoztatta az LMP társelnöke.
Kósa Lajos szerint míg Áder János államfői beszédet mondott hétfőn a parlamentben, addig Majtényi Lászlótól „virtigli ellenzéki aktivista” felszólalást hallhattak. Értékelt az ellenzék is.
Schmuck Erzsébet, az LMP elnökségi tagjaként nem tudott arról, hogy Hadházy Ákos részt vett azon az ellenzéki tanácskozáson, amelyről először a DK elnöke beszélt szombaton.
Az LMP parlamenti frakciója a vitában részt vesz, de nem nyom majd gombot az alaptörvény hetedik módosításáról szóló szavazáson - jelentette be a párt két társelnöke.
Az arányosság alapelvének érvényesítéséről, a kampányfinanszírozási törvény módosításáról és a külföldi szavazókra vonatkozó szabályokról egyeztetett szerdán Budapesten az LMP és a Jobbik.
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke egyeztetésre hívja az Országgyűlés ellenzéki frakcióit a választási rendszer megváltoztatása és a korrupció visszaszorítása érdekében.