Hirdetés

Ez a város az utóbbi években teljesen átalakult. Aki hosszú idő után látogat el hozzánk, a településen végbement változások nyomán úgy érezheti, hogy Kaposvár leginkább egy szépen kifestett képeslaphoz hasonlít. A városfejlesztő munkában a polgármester csak egy a megyeszékhelyen élők közül, hiszen mindazt, amivel büszkélkedhetünk, közösen értük el – mondta a Demokratának Kaposvár és a megyei jogú városok történetének leghosszabb ideje hivatalban levő polgármestere, Szita Károly.


További témáinkból:

Aranykrónika 2010 – új sorozatot indítunk, amelyben hétről hétre bemutatjuk, mik voltak a legfontosabb események Magyarországon egy-egy naptári évben az Orbán-kormány időszakában

A munka idei nyertesei – elengedhetetlen volt a minimálbér növelése a munkaerőhiány csökkentéséhez

Feltárulnak a Turul-dinasztia titkai – Horváth-Lugossy Gáborral, a Magyarságkutató Intézet főigazgatójával beszélgettünk

Sebességet vált a hadiipar – Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost kérdeztük

Merre tovább, CDU? – most először szavazhatott a teljes tagság a pártelnök személyéről, aminek következtében keresztény-konzervatív jelölt került a pártelnöki székbe: Friedrich Merz lett a CDU új elnöke

Korábban írtuk