Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

– Önkéntes vagy kényszerű bezártságunk miatt a korábbiaknál is fontosabb, hogy egészségesen táplálkozzunk. Hogyan állítsuk össze étrendünket, ha meg akarjuk őrizni egészségünket?

– Mindenkinek szembe kell néznie azzal, hogy a téli hónapok alatt könnyen legyengülhet a szervezetünk, nehezebben állunk ellen a kórokozóknak, fáradékonyabbak lehetünk. A járvány idején ezért is fontos, hogy tudatosan állítsuk össze az étrendünket. Alapvető, hogy mindennap fogyasszunk friss gyümölcsöt, zöldséget. Alma, körte mindenütt kapható. Zöldségekből is van választék, ideje megbecsülnünk az olyan vitaminforrásokat, mint a sárgarépa, a káposztafélék vagy a bab, lencse, borsó, a paradicsom és a paprika. A piacok egyelőre nyitva vannak, már most hozzájuthatunk friss melegházi spenóthoz is. Szerencsére még kapható sütőtök, amit szintén elég változatosan elkészíthetünk. Azt ajánlom, most ne a fagyasztott árukat részesítsük előnyben, hiszen a mélyhűtés roncsolja a vitaminokat és rostokat. Márpedig a bezártság számlájára írható mozgásszegény életmód különösen fontossá teszi, hogy rostokban gazdagon táplálkozzunk. Ehhez az olajos magvak, dió, mogyoró, napraforgó is jó szolgálatot tehetnek. Mindezek mellett azt is ajánlom, hogy kerüljük a sokszorosan feldolgozott élelmiszereket, inkább magunk süssük, főzzük az ételeinket. A készételek ugyanis olyan tartósító, gombaölő és egyéb adalékanyagokat tartalmaznak, amelyek emésztése extrém módon megterheli a szervezetünket. Pluszterhelésre pedig most végképp nincs szükségünk.

– Elszaporodtak a tévécsatornákon a vitaminkészítmények és táplálék-ki­egészítők hirdetései. Igazuk van a gyártóknak, hogy most jött el ezeknek a szereknek az ideje?

– Most valóban szükség van a C- és a D-vitamin emelt dózisú pótlására. C-vitaminból válasszuk a 1000 mg-ot tartalmazó változatot, ebből a napi két-három kapszula vagy tabletta bevétele sem tekinthető túlzottnak. D-vitaminból pedig a napi 3000 NE-s mennyiség ajánlható.

– Az immunológusok szerint a rossz kedélyállapot, a depresszió szintén gyengítheti az immunrendszerünket. Márpedig manapság mindenkin érződik a szorongás, a nyugtalanság vagy éppen a depressziót rendszerint megelőző apátia. Ezen hogyan tudunk úrrá lenni?

– A jelenlegi körülmények között nagyon fontos, hogy törődjünk lelki egészségünkkel is. Mindenekelőtt nem szabad elhagyni magunkat a bezártságra hivatkozva. Dolgozzunk ki magunknak napirendet, és tartsuk is be, akkor is, ha nincs kedvünk elvégezni a soron következő feladatot. Az apró célok kitűzése és megvalósítása nemcsak abban segít, hogy eltöltsük az időt, növeli a lelki békénket is. Gondoljunk arra, végre van időnk, hogy rendet tegyünk a szekrényekben vagy a szerszámok, esetleg a fényképek között. Elvégezhetünk minden olyan otthoni munkát, amit korábban időhiányra hivatkozva folyton elodáztunk. Az apró-cseprő tevékenységek akár nem várt sikerélményeket is hozhatnak, ami enyhíti aggodalmainkat, felráz minket a szorongásos állapotból vagy az apátiából. Hasonló eredménnyel jár, ha mindennap beiktatunk legalább kétszer fél óra mozgást is. Aki kertes házban lakik, annak könnyebb a dolga, mert a kertben lehet sétálni, kerti munkát végezni. De azoknak sem kell lemondani a testedzésről, akik kicsi lakásban laknak. Az interneten nagyon sokféle, kis helyen elvégezhető tornagyakorlatokat találunk.

– Milyen következményekkel járhat, ha elmulasztjuk az ajánlott tevékenységeket?

– Nagyon gyorsan leépülhet a szervezetünk, ha tunyaságba süllyedünk. Ez különösen időskorban veszedelmes, mert ha elhagyjuk magunkat, akkor túlságosan hosszú ideig tart majd, míg újra megerősítjük a fizikumunkat. Minél inkább benne vagyunk a korban, annál nehezebb lesz ez a feladat.

– A kényszerű magány, ha páros is, szintén ronthatja a lelki és testi állapotunkat.

– Én azt ajánlom mindenkinek, hogy vegye fel a kapcsolatot a barátaival, az esetleg elhanyagolt rokonaival. Egy-egy telefonbeszélgetés, esetleg Skype-kapcsolat hihetetlen energiákat szabadít fel az emberben. Megerősíti az érzést, hogy nincs egyedül a bajban.