Fotó: 5 second Studio/Shutterstock.com
Hirdetés

A közelmúltban nyitott meg a főváros első macskamúzeuma, de a catcafé fedőnevű cicasimogató kávézók is rendkívüli népszerűséggel üzemelnek, olyannyira, hogy ha valaki macskák társaságában szeretné elfogyasztani délutáni kávéját, sorba kell állnia a bebocsátásért. E tematikus műintézmények sikerének egyik oka, hogy a macskák különös lelki alkata vonzza az embereket: talán mert felfedezhető benne jó adag antropomorf vonás – e tárgyban igazi remekmű T. S. Eliot Old Possum’s Book of Practical Cats című verseskötete, amely a nagy sikerű Macskák című A. L. Webber-musical alapjául szolgált.

Hogy mennyire így van, azt jól illusztrálja az alábbi történet, ami nemrég futott körbe a közösségi médiában. Egy igen ravasz macskáról szól, amelyik évekig a lehető legfurmányosabb módon verte át a környezetét. Úgy esett, hogy a vörös bundás cirmos nem ment haza egyik este, családja pedig annyira aggódott érte, hogy másnap reggel online felhívásban kereste eltűnt kedvencét. Aztán jött a meglepetés: többen jelentkeztek gazdaként, jelezve, ők is hiányolják az állatot. A szélhámosról igen hamar kiderült, hogy a környéken több néven ismerték, több családhoz volt bejáratos, mindegyikükkel elhitette, hogy hozzájuk tartozik, akik abban a hiszemben dédelgették és látták el kiadós mennyiségű jutalomfalattal, hogy a sajátjuk. A lebukást az okozta, hogy a macska jó dolgában elvétette az évekig kiválóan működtetett rendszert, és nem annál a családnál fejezte be a napot, ahol szokta.

A szenttől a profánig

Efféle történetek tucatjait mesélhetnék a macskatartók, levonva a kézenfekvő következtetést: a macskák született szédelgők, szélhámos jószágok, akik némi alutasakos finomságért a saját édesanyjukat is eladnák. A cicalélek azonban bonyolultabb, és bizony nagy igazságtalanság volna mindezt az emberek szeretetével visszaélő szívtelenségre sarkítani – ez esetben el kellene fogadnunk, hogy a macskák maffiaszerű ténykedése, bűnös üzelmei immár több ezer éve folynak, korokon, kultúrákon át kihasználva az emberek jóhiszeműségét. Ugye hogy nincs így? Vagy mégis?

Nem hivatalos történeti kutatások szerint a macska háziasítása pontosan akkor kezdődött, amikor a történelem hajnalán az ember körül őgyelgő őscirmos úgy döntött, itt az ideje. Kiépült hát a kölcsönös viszony: a macskák az ember gabonaraktárait védték, szorgosan irtva onnan a rágcsálókat, az ember pedig hálából jól tartotta őket. Az egyiptomi kultúra virágzása idején már oly tökéletesre csiszolódott e látszólagos alkalmazkodás, hogy szent állat státusba kerültek: Básztet istennő macskáinak elpusztítása a legsúlyosabb büntetést vonta maga után. Az ókori görögök idejében ez a renomé kissé megkopott, talán mert a göndör fellegek alatt nyújtózó városokban nyestek és borzok tartották távol a rágcsálókat, macskákra kevésbé volt szükség. Változtattak hát a taktikán, az emberek számára azonosítható hermészi tulajdonságokat, így a fondorlatra való hajlamot és a ravaszságot fejlesztették ki magukban – a görögök szemszögéből nyilván volt ehhez némi köze az antropomorf istenképnek –, míg a hedonista Rómában önállóságukat és függetlenségüket fitogtatták. Ez a középkorra már-már veszedelmessé tette őket, az emberek a boszorkányokkal folytatott sötét üzelmekre, sőt az ördöggel való cinkosságra is képesnek tartották a macskákat. Szerencsére aztán gyorsan lefoszlott róluk e baljós aura, és újra beférkőztek az ember kegyeibe – vagy inkább megbocsátottak a kétlábúak botlásaiért, és kegyesen megengedték, hogy ismét etessék és szeressék őket.

Korábban írtuk

Egy celeb nekrológja

A macskák tehát teljes jogú házi kedvencként újra betagozódtak a társadalomba. Hasznossá is tették magukat, jó példa erre Beerbohm, a neves színházi macska, aki a londoni Gielgud Színházban kapott állást a XX. század hetvenes éveiben. Feladatai közé tartozott a jelenlét, nyugodt habitusa ugyanis jó hatással volt a színészekre. Olykor besétált az öltözőbe, eljátszogatott a színházi kellékekkel, sőt néha felugrott a színpadra is – persze előadás közben. A cica olyan népszerű volt a londoni színházlátogatók körében, hogy amikor kimúlt, az egyik brit lap címlapos nekrológban búcsúzott el tőle. Ugyancsak Londonban, a Downing street 10. szám alatti miniszterelnöki rezidencián is tartottak egy fontos négylábú-pozíciót: a királyi főegerészét. E megbízatás a patinás épületben elszaporodó egerek elrettentésére szólt. A posztot a leghosszabb ideig egy Wilberforce nevű macska viselte, aki Margaret Thatcherig több miniszterelnököt is kiszolgált. Hasonló pozíciót töltenek be a szentpétervári Ermitázs alagsorában tevékenykedő négylábú múzeumszolgák: e lassan háromszáz éves státust még I. Erzsébet cárnő hívta életre, hogy megóvja palotája műtárgyait a rágcsálók rongálásától.

Tud-e szeretni?

Az emberi társadalom menthetetlenül két csoportra oszlik: az egyik fele a macskát, a másik a kutyát szereti, ám míg a kutya személyiségjegyei között a hűség és a ragaszkodás az uralkodó, addig a macska tulajdonságaiban a ragadozó természet okán – a vadvilágban a macskafélék magányosan élő vadászok – óhatatlanul megjelenik az öntörvényűség, az önzésre és némi narcizmusra hajló lelki alkat. Macskalélektan ügyben azonban érdekes kutatás árnyalja a közvélekedést: Kristyn Vitale, az Oregoni Egyetem munkatársa azt vizsgálata, mennyire kötődnek a cicák a gazdájukhoz. Az idegenhelyzet-tesztet eredetileg szülő-gyermek kapcsolat vizsgálatára fejlesztették ki, most azonban négylábúakkal is kipróbálták. A vizsgálat menete az, hogy a macska-gazda páros eltölt néhány percet egy idegen helyiségben, majd a gazda kisétál a szobából. A kutatók azt figyelik, hogyan viselkedik a cica, amikor gazdája rövid idő elteltével visszatér. Kiderült, a vizsgált állatok hatvanöt százaléka a biztonságos kötődési stílust produkálta, azaz visszatérésekor odaszaladt a gazdájához, majd folytatta a számára idegen környezet felderítését, ám közben újra és újra jelezte az embernek, ő is itt van. A kísérlet következtetéseit úgy is értékelhetjük: a macskák büszkék évezredekre visszamenőleg kimutatható magányos vadász felmenőikre, ám képesek némi érzelmi színezetet is vinni jelenkori kapcsolataikba.

Mindez személyes tapasztalattal is alátámasztható: jelen sorok írója egyszerre gazdája egy Zsufazek nevű kutyának és egy Nudli nevű jókora fekete kandúrnak. Különös barátságuk története akkor kezdődött, amikor a már érett férfikorban lévő Nudli életébe betolakodott a toprongyos, menhelyi kutyakölyök. Jó néhány hónap telt el, a kandúr minden gonoszságát, ami macskalététől csak kitelt, bevetette a kutya ellen: tépte, pofozta, a koszos eb fürdetésekor pedig vinnyogva röhögött rajta a sarokban. Mivel azonban Nudli herélt kandúrként az utcai hierarchia legalján tengődött, egyszer csak megvilágosodott: a kutyával szövetkezve erősítheti pozícióját. A pálfordulás óta a kertben közösen üldözik a betolakodókat, Nudli pedig előkelő helyet foglalt el az utcai ranglétrán. Aki párosukat látja, megesküszik rá: a koromfekete kandúr egy kicsit még szereti is azt a csontimádó szerencsétlent.

Macskatanulságok

12 tény, amit a tűzoltók a macskáktól megtanultak:

1. A macska oda is befér, ahova nem.

2. Ott is van macska, ahol az élet egyéb feltételei hiányoznak.

3. A macska nem fárasztja magát hálálkodással.

4. A macska szereti a jóképű tűzoltókat, ezért felmászik a fára és megvárja, amíg utánamásznak.

5. A macska úgy csinál, mintha nem értene magyarul. Viszont bizonyos indulatszavakat nagyon is ért.

6. A macska attól, hogy aranyosan néz ki, egyáltalán nem az.

7. Amelyik nem néz ki aranyosan, azt meg kell menteni. (Lásd azt az ázott jószágot, amelyet orvosi kámzsa segítségével tartottak életben. Az eset Mogyoródon történt még májusban.)

8. A macska terrorista. (Budapesten volt olyan eset, amikor egy idegen macska egy fürdőszobában tartotta sakkban a lakókat, akik tűzoltókat hívtak, mert nem merték megfogni. Győr-Moson-Sopron megyében bekapcsolta az elektro­mos tűzhelyet, emiatt kigyulladt egy serpenyőnyi zsír… és így tovább.)

9. A macskák űrhajósok. Vagy ufók. (Ezen még vitatkoznak a tűzoltók.)

10. A macskák szerint a tűzoltók űrhajósok. Vagy ufók. (Ezen még vitatkoznak a macskák.)

11. Aki macskamentésre vállalkozik, arra szépen néznek a lányok. Ezért a tűzoltók minden macskát megmentenek.

12. 2022-ben eddig 67 macskát hoztak ki onnan, ahová beesett, 50-et húztak ki onnan, ahová beszorult, 36-ot hoztak le vagy ki onnan, ahonnan egyedül nem volt hajlandó távozni és egy macska, mint említettük, tüzet okozott.

Mindezek ellenére mi mégis szeretjük a macskákat.