Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Mintát vesznek egy férfi orrnyálkahártyájáról a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej – Nyaksebészeti Klinika mintavételi állomásán 2020. május 3-án.
Hirdetés

Palkovics László felidézte: két hónapja, amikor a koronavírus megjelent Magyarországon és megkezdődtek a járványellenes intézkedések, azt is áttekintették, hogyan tud ezekhez a magyar tudomány hozzájárulni.

„Ha az elmúlt két hónap együttműködési készségét meg tudjuk tartani, akkor a magyar tudomány szárnyalni fog még a mostani szinthez képest is” – méltatta az eddigi eredményeket a miniszter.

Beszámolója szerint az utóbbi két hónapban több mint 100 koronavírus-kutatással kapcsolatos projektjavaslat érkezett be, ezek közül 24 támogatásáról döntöttek, 52 projekt döntés-előkészítő fázisba jutott, további 12 pedig döntésre vár.

Korábban írtuk

A járványügyi készültségben is folytatódnak a kutatások, hiszen a vírus velünk maradt – hangsúlyozta a miniszter: a NKFIH az innovációs alapon belül külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra.

A kutatási projekteket ismertetve elmondta, hogy a projektcsoportok egy része a vírus kontrolljával foglalkozik, mások a vírus jobb megismerésére irányulnak, de folynak kutatások a koronavírus megelőzésével és kezelésével kapcsolatban is. Ezek a projektek a világszínvonalat képviselik – emelte ki megnyitó beszédében Palkovics László.