Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Elmaradt a bravúr, nem tudtunk kanyarban előzni a múlt évben. A magyar gazdaság visszaesése a végleges adatok szerint az európai középmezőnyben lesz – írta a jegybank elnöke. Hozzátette, hogy mások azonban – németek, lengyelek, románok – jobbak voltak a beruházások, az építés, a közösségi fogyasztás fenntartása terén. Véleménye szerint elérhettünk volna jobb teljesítményt, ha képesek lettünk volna ötödével emelni az állami beruházások szintjét, valamint az építőipari és különösen a lakásépítési teljesítményt.

A versenynek azonban nincs vége, sőt, a java még hátravan. A kanyar hosszabb és a terep nehezebb, mint elsőre tűnt – fogalmazott.

A tavalyi év egyik legfontosabb eredménye, hogy sokkal többet tudunk az előzés körülményeiről, mint korábban – hangsúlyozta Matolcsy György.

Kiderült egyebek közt, hogy teljesen új, gyorsított, központosított és azonnali visszajelzésekkel működő állami beruházási modellre van szükség. Továbbá arra, hogy az üzleti szektor és a családok is rákapcsolódhassanak saját beruházásaikkal a nagyívű állami programokra – fejtette ki a jegybank elnöke.

Korábban írtuk