A tárcavezető a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint arról számolt be, hogy az állam által 3,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a német cég előre tölthető, steril injekciós fecskendők előállításával bővíti magyarországi portfólióját.

Hirdetés

Beszédében hangsúlyozta, hogy a vállalat ilyen termékeket eddig kizárólag Svájcban készített, így a beruházásért hatalmas nemzetközi verseny zajlott, amiből végül Magyarország került ki győztesen.

Ezt követően kiemelte, hogy az elmúlt tizenkét év a válságok korszaka volt, márpedig minden ilyen krízis kezelésekor felértékelődik a biztonság jelentősége.

Ennek megfelelően a kormány a koronavírus-járvány során fellépő globális eszköz- és vakcinahiányból is levonta a megfelelő következtetéseket, s megteremtette azokat a nemzeti stratégiai képességeket, amelyek egy hasonló vészhelyzetben szükségesek a védekezéshez, még ha ezek némelyike „békeidőben adott esetben logikátlannak is tűnik” – közölte.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter szerint az is világossá vált, hogy az egészségiparnak talán soha nem látott jelentősége lesz a következő időszakban, ezért ezekre a beruházásokra kiemelt figyelmet fordítanak. Ennek kapcsán rámutatott: ez a magyar gazdaság dimenzióváltásának szempontjából is lényeges, ugyanis a szektor vállalatai rendkívül sokat költenek innovációra, kutatás-fejlesztésre.

Példaként hozta fel a Nemzeti Oltóanyaggyár létrehozását, azonban aláhúzta, hogy ez önmagában nem elegendő, fontos a magas minőségű fecskendők biztosítása is.

A miniszter ezt követően arról számolt be, hogy Magyarországon az orvosi eszközgyártás termelési értéke tavaly 12 százalékkal bővült és elérte a 275 milliárd forintot. A fecskendők exportja pedig 2010-hez képest az ötvenszeresére nőtt, így ebben mára hazánk a tizenegyedik a világ országai között.

Végül közölte, hogy a német-magyar kereskedelmi forgalom értéke tavaly ugyancsak 12 százalékos növekedés után megközelítette a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít. Tájékoztatása szerint ebből a magyar kivitel 32 milliárd eurót tett ki.