2020.09.04. A kormány áttekintette a járványügyi helyzetet A járvány második hulláma Magyarországot is elérte – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
2020.09.04. Elkezdődött a Nagykörút forgalmi átalakítása Csütörtök éjszaka már megváltoztatták a Nyugati pályaudvar előtti forgalmi rendet.
2020.09.04. A Népszava szerint Magyarországon szélsőséges milíciák tevékenykednek A milíciák állítólagos hazai reneszánsza ellenére a lap egyetlen szervezetet sem említ meg.
2020.09.04. Kövér László: cselekvő példa hitből, hazaszeretetből és emberi méltóságból A harminc esztendeje alapított SZORAKÉSZ élteti a nemzet emlékezetét.
2020.09.04. Videó: konferenciát rendeztek az első világégés utáni nemzeti ellenállásról Videós beszámoló a Honvédelem és nemzeti ellenállás az első világégés utáni Magyarországon című konferenciáról.
2020.09.04. Karácsony: „határozott álláspontunk van” Helyesli és indokoltnak tartja a lakások turisztikai célú hasznosításának korlátozását a főpolgármester.
2020.09.04. Szeptembertől a Börzsönyben is jár a Kajla kisvasút Szeptembertől az Ipoly Erdő Zrt. által működtetett kisvasút is csatlakozott a Kajla programhoz.
2020.09.04. Varga Mihály: a tagállamok szuverenitását tiszteletben kell tartani Tiszteletben kell tartani a tagállamok adóügyi szuverenitását – hangsúlyozta Varga Mihály.
2020.09.04. A magyar gazdaság Európa legjobban növekvő gazdaságává vált A magyar gazdaság Európa egyik hátul kullogó gazdaságából Európa legjobban növekvő gazdaságává vált – mondta Szijjártó Péter.
2020.09.04. Szijjártó Péter: fontos Hajdú-Bihar és Bihar megye együttműködése A Budapest és Nagyvárad között megnyílt új autópálya-kapcsolat révén újabb fejlesztési lehetőségek nyílnak meg.
2020.09.04. Ötvenéves az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Anonymus, III. Béla jegyzője írta le a Gesta Hungarorumban, hogy Árpád vezér és a nemesek ehelyütt tartották az első magyar országgyűlést.
2020.09.04. A hím elefántok is csordákba tömörülnek A hím elefántok is csordákba tömörülnek egy új megfigyelés szerint, nem pedig magányosan vándorolnak.
2020.09.04. „Még mindig túl korai lenne génszerkesztett babákat világra hozni” A tudomány nem elég fejlett a csecsemők biztonságának garantálásához – állapította meg egy nemzetközi testület.
2020.09.04. Üdvözli a hétvégi díjmentes kerékpárszállítást Fürjes Balázs Üdvözli a hétvégi díjmentes kerékpárszállítást a fővárosi tömegközlekedésben Fürjes Balázs.
2020.09.04. A magyar felsőoktatás felkerült a nemzetközi térképre A hallgatók versenyképes felsőoktatási intézmények közül választhatnak és nemzetközi rangsorokban érnek el sikereket.
2020.09.04. Plagizálással vádolja a Fidesz a miskolci önkormányzatot Plagizálással vádolja a Fidesz miskolci önkormányzati képviselőcsoportja a baloldali vezetésű városházát.
2020.09.04. Von der Leyen: kiszámíthatóbb utazási szabályozásra van szükség az EU-ban Egyértelműbb, kiszámíthatóbb szabályozásra van szükség az Európai Unióban Ursula von der Leyen szerint.
2020.09.04. Egyre több résztvevője van a Tanítsunk Magyarországért programnak Egyre több résztvevője van a Tanítsunk Magyarországért programnak, amelyhez már hét felsőoktatási intézmény csatlakozott.
2020.09.04. Továbbjut-e a magyar válogatott? A futballválogatottnak továbbra is esélye van arra, hogy megszerezze a legközelebbi Európa-bajnokságon az indulás jogát.
2020.09.04. Ha erős megyék vannak, akkor erős az ország is A Modern városok program 2015-ös meghirdetésével 4000 milliárd forint jut a megyei jogú városok és térségük fejlesztésére.
2020.09.04. Súlyos vádak az ellenzéki politikus ellen Lelövéssel fenyegette meg korábbi alkalmazottait a jobbikos Bíró László, az ellenzék közös jelöltje – írja a Hír TV honlapja.
2020.09.04. Átadták a hazánk és Románia közötti második autópálya-határátkelőhelyet Átadták a Magyarország és Románia közötti második autópálya-határátkelőt pénteken.
2020.09.04. A baloldalnak most sem sikerült elhallgattatni a magyar embereket A baloldal minden eszközzel próbálta megakadályozni a hétfőn lezárult nemzeti konzultációt, de most sem sikerült elhallgattatni a magyar embereket.
2020.09.04. Macron a vallási szeparatizmus ellen emelt szót Macron a vallási szeparatizmus ellen emelt szót a francia köztársaság százötvenedik évfordulóján.
2020.09.04. Romániában egyenletessé vált a járvány terjedése Romániában az egészségügyi hatóságok pénteki közlése szerint újabb 1339 embernél mutatták ki a koronavírust.
2020.09.04. Megint rekordot döntött az új betegek száma Ukrajnában Változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában.
2020.09.04. Kocsis-Cake: „A Fidesz sajnos elég rosszul bánt a civil szervezetekkel” A civil szervezeteket támogató törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek a Párbeszéd.
2020.09.04. Petíciót indított az LMP Az LMP szerint a magyar kormány támadást indított a felsőoktatás és a tudományos élet ellen.
2020.09.04. Növekszik a magyar egyetemek nemzetközi versenyképessége A Times Higher Education listáján legjobb magyar egyetemként a Semmelweis Egyetem (SE) végzett.
2020.09.04. MSZP: mondjon le Szijjártó Péter! Bocsánatkérésre és lemondásra szólította fel Szijjártó Pétert Komjáthi Imre.
2020.09.04. Több mint százmilliárd forint egyházi óvodák fejlesztésére A református egyház 30 milliárd forint, a katolikus egyház 67 milliárd forintot, az evangélikus egyház pedig 9 milliárd forint támogatást kapott.
2020.09.04. Sárkányfej a kőpadlón Nemrég itt forgatott a Discovery Channel, Helen Mirren Oscar-díjas angol színésznőnek pedig ez az egyik kedvenc régiségboltja.
2020.09.04. Nem tervezik a katolikus templomok bezárását Nem tervezik a katolikus templomok bezárását a koronavírus-járvány miatt, és egyelőre a nyilvános szentmiséket sem szüneteltetik.
2020.09.04. Tovább emelkedik a napi új fertőzöttek száma Csehországban Új rekordot ért el csütörtökön a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Csehországban.
2020.09.04. Rekordot döntött az új fertőzöttek száma Montenegróban Rekordszámú, száznegyvenhat új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az utóbbi huszonnégy órában Montenegróban.
2020.09.04. December közepéig zárva lesznek Ausztrália határai Legalább december közepéig zárva lesznek Ausztrália határai a külföldiek előtt.
2020.09.04. A csoport első helye a tét az oroszok ellen A vasárnapi magyar-orosz mérkőzésen az első hely lesz a tét a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának 3. csoportjában.
2020.09.04. A lakosság húsz százaléka allergiás A magyar lakosság legalább húsz százalékát érinti a pollenallergia.
2020.09.04. Kórházba került Silvio Berlusconi Elővigyázatosságból kórházba került Silvio Berlusconi olasz politikus.
2020.09.04. Joe Biden az Egyesült Államok ősbűnéről beszélt Joe Biden az Egyesült Államok négyszázéves ősbűnéről beszélt a wisconsini Kenoshában.
2020.09.04. Történelmi gázvásárlási megállapodás a Shellel Történelmi, hosszú távú gázvásárlási megállapodás született a Shellel.
2020.09.04. A retró tárháza – ugráló békától a pedálos Moszkvicsig Kutyapersely, lendkerekes kisautó, egykaros kávéfőző, Gabi fogkrém, Bambi és Kékes televízió. Mindez együtt, egy helyen: Bakonybélben.
2020.09.04. „Egyetlen épkézláb jelöltet sem tudott megnevezni” az ellenzék Hiába tárgyalna és működne együtt a Kormány, ők a saját kormányellenes radikálisaik által fogott tömörülés. Kár érte! – értékelt Orbán Balázs.
2020.09.04. Úton, a szabadság felé Negyven évvel ezelőtt, 1980. augusztus 31-én alakult meg, és kezdett sorsfordító harcába a lengyel Szolidaritás szakszervezet.
2020.09.04. Elhunyt egy beteg, négyszázötvenkilenccel emelkedett a fertőzöttek száma Négyszázötvenkilenc fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős, krónikus beteg.
2020.09.04. Tucatnyi kolumbiai szenátor lett fertőzött egy parlamenti ülésen Legalább tizenhárom kolumbiai szenátor lett bizonyítottan koronavírus-fertőzött egy parlamenti ülést követően.
2020.09.04. Egyre többen támogatják a nemzeti régiók védelmét Egyre többen támogatják a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezést.
2020.09.04. Hatvannégy kárpátaljai iskola fejlesztését támogatja a kormány Hatvannégy kárpátaljai magyar iskola felújítását, fejlesztését támogatja a kormány – mondta el Potápi Árpád János.
2020.09.04. Meghaladta a négymilliót Brazíliában a fertőzöttek száma Meghaladta a négymilliót Brazíliában csütörtökre a koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma.
2020.09.04. A világban 26,2 millió a regisztrált fertőzöttek száma A halálos áldozatok száma 867 630, a gyógyultaké pedig 17 445 751.
2020.09.04. Orbán Viktor: állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát A miniszterelnök három feladatot jelölt ki a járványkezelésben.
2020.09.04. Az új fertőzöttek átlagéletkora huszonhat év A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora hatvanhét év volt, a mostani, őszi hullám alatt viszont huszonhat év.
2020.09.04. Továbbra is több mint hétezer új fertőzött Franciaországban Újból meghaladta a hétezret a regisztrált új koronavírusos esetek száma Franciaországban.
2020.09.04. Újabb nemzetközi elismerés: Magyarország a második legnagyobb adócsökkentő Az OECD szerint hazánkban javult a második legnagyobb mértékben az adóterhelés.