2023.08.03. Kettős győzelemmel, kapott gól nélkül jutott tovább a Fradi A következő körben a Hamrun Spartans FC lesz Máté Csaba csapatának ellenfele a Konferencia-ligában.
2023.08.03. Hosszabbításban veszített és kiesett a Kecskemét A magyar bajnoki ezüstérmes Kecskemét 3-1-es vereséget szenvedett a Riga FC vendégeként.
2023.08.03. Kettős vereséggel búcsúzott a Zalaegerszeg A Zalaegerszeg csütörtökön a hazai visszavágón 2-1-re kikapott a horvát NK Osijektől.
2023.08.03. Svédországban verekedés tört ki eritreaiak között Több sátrat szétszedtek, a kiérkező rendőröket pedig kövekkel dobálták meg.
2023.08.03. Letartóztatták az M2-es autóúton üldözött ámokfutót A férfi folyamatosan vezetett gépjárművet annak ellenére, hogy jogosítvánnyal soha nem rendelkezett.
2023.08.03. Az Iszlám Állam megerősítette korábbi vezetője halálát A szervezet egyúttal bejelentette, hogy a néhai vezető utódja Abu Hafsz al-Hasimi al-Kuraisi.
2023.08.03. Túlképzett ukránok dolgoznak Németországban Túlképzett a munkájához a Németországban élő munkaképes ukránok csaknem fele.
2023.08.03. Az unió kiterjesztette a Fehéroroszország elleni szankciókat Az Európai Unió első alkalommal 2020 októberében vezetett be a szankciókat.
2023.08.03. Több mint kilencszáz ukrán katona veszíthette életét Donyeckből is jelentettek a helyi hatóságok csütörtökön ukrán tüzérségi támadást.
2023.08.03. Letartóztattak egy ukrán katonai vezetőt A letartóztatás alapja egy tettenérés volt, amikor éppen három határátlépésre jogosító okmányt állított ki a gyanúsított.
2023.08.03. Hatszáz orvosi rendelőt újítottak fel a Magyar falu programban A program indulásakor elöregedettek voltak a falvak rendelői és azok orvosi eszközei.
2023.08.03. Több hullámban érkezik eső, zápor, zivatar a hétvégén A zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat.
2023.08.03. Magyar kulturális intézmények kerülnek veszélybe Magyar kulturális intézmények kerülnek veszélybe a román kormány költségcsökkentő tervei miatt.
2023.08.03. Ismét emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja Emelkedés látható Budapesten, a Budapest környéki agglomerációs településeken.
2023.08.03. Vlagyimir Putyin: minden tisztségviselőnek orosz autót kell használnia Úgy vélekedett, nincsen semmi baj azzal, ha szerényebbre fogják az igényeket.
2023.08.03. Ajánlati szakaszban az erőművi blokkok közbeszerzései Összesen 1600 megawattnyi korszerű energiatermelő kapacitás létesülhet.
2023.08.03. Marhanyelves lepény lett az év strandétele A további kategóriákban a legjobb bisztróétel a balatonboglári Gianpiero's hideg tökfőzeléke lett.
2023.08.03. Ukrán miniszterelnök: a külföldi támogatás tartja életben az országot „Elvesztettük gazdaságunk és vállalataink mintegy 30 százalékát.”
2023.08.03. Az év strandétele a Balatoni nyelves lett A Balatoni nyelves egy spenótos krémsajttal, paradicsommal, bazsalikommal és bakonyi füstölt marhanyelvvel készített házi lepény.
2023.08.03. Hetvennél is több géppel bővíti flottáját a Wizz Air A Wizz Air kizárólag Airbus típusú repülőgépeket üzemeltet.
2023.08.03. Sok magyart vonz az idén Horvátország A szezon nem ér véget augusztusban, még erősödik a szeptember, hiszen az időjárás és az alacsonyabb árak kedveznek a turizmusnak.
2023.08.03. A főszezon félidejében országosan is jól teljesít a turizmus Július közepéig több mint 6,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi szálláshelyeken.
2023.08.03. Egy amerikai transznemű lett az ukrán védelmi erők egyik szóvivője Az amerikai transznemű Sarah Ashton-Cirillo lett az ukrán védelmi erők egyik szóvivője.
2023.08.03. Késes támadás történt Szöul közelében, többen megsebesültek Késes támadás történt Szöul peremvárosában Szongnamban csütörtökön.
2023.08.03. Súlyos migrációs következményei lehetnek a nigeri válságnak Niger a Száhel-övezet egyik utolsó stabil országa volt a július 27-i katonai államcsínyig.
2023.08.03. Vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az ÉKM A cél, hogy tíz év alatt történjen meg az elöregedett pályahálózat és a járműpark korszerűsítése.
2023.08.03. Konzulok segítik a dublini és a rigai mérkőzésen a szurkolókat A Fradi Dublinban, a Kecskeméti TE pedig Rigában játszik csütörtökön mérkőzést.
2023.08.03. A kormány mindenképpen fejleszti az egészségügyi alapellátást A háziorvosi asszisztensek sem maradnak ki a júliusi béremelésből.
2023.08.03. Az egyenlőtlenség elleni harcba hívja a fiatalokat a pápa Ferenc pápa a Portugál Katolikus Egyetemen tartott beszédet.
2023.08.03. Litván elnök: Fontolóra kell venni a fehérorosz határszakaszok lezárását Litvánia szerint meg kell fontolni a Fehéroroszországgal közös határok lezárását.
2023.08.03. Ősszel indul a budapesti járat a brassói repülőtérről Arra, hogy melyik légitársaság működteti majd a budapesti járatot, nem tértek ki.
2023.08.03. Oroszország Norvégiát is felvette a „barátságtalan” országok listájára Norvégia áprilisban 15 orosz diplomatát utasított ki kémkedés gyanúja miatt.
2023.08.03. Közszolgálati média-újságíró és szerkesztő képzés az NKE-n A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MTVA ismét meghirdette szakirányú továbbképzését.
2023.08.03. Letartóztatták a halálos balesetet okozó moldovai embercsempészt Az embercsempész kedden árokba csapódott az általa vezetett, migránsokat szállító autóval.
2023.08.03. Futballpályát és futókört adtak át a zánkai Erzsébet-táborban Az MLSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy a táborokban sokan megszeretik a labdarúgást.
2023.08.03. Kárpátaljára látogatott szerdán Volodimir Zelenszkij Beregszászra látogatott az ukrán elnök, találkozott a magyar közösség képviselőivel is.
2023.08.03. Járóka Lívia: Európa történelme ma szegényebb lenne roma polgárai nélkül Közös feladat a társadalmi befogadás, a kirekesztés elleni küzdelem.
2023.08.03. Szigorodnak a hazai mézjelölési szabályok Hazánk évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó európai előírások szigorítását a fogyasztók védelme érdekében.
2023.08.03. Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök mellett Elemi érdekünk a régió stabilitásának megerősítése – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
2023.08.03. Egyre nagyobb a nyomás a déli határon, tömegessé vált az illegális migráció A szervezett bűnözés jelenléte az embercsempészés mellett már a fegyvercsempészés veszélyét is felveti.
2023.08.03. Őrizetbe vettek két férfit a lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében A gyanú szerint a védett farkast április 1-jén Hidasnémeti külterületén pusztították el.
2023.08.03. Online csalásra szakosodott bűnszervezet újabb tagját fogták el A 45 éves férfit a nyomozók augusztus 1-jén hajnalban Miskolcon fogták el.
2023.08.03. A honfoglalás korát kelti életre az Ősök napja Bugacon A rendezvény kiemelt célja a keleti lovas harcmodor és a lovas hagyományok bemutatása.
2023.08.03. Egyre nő a hőség Nincs visszaút. Túl vagyunk az idei első országos hőségriadón, de az előrejelzések szerint a nyár hátralevő heteiben is a kánikula lesz az úr.
2023.08.03. Több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából szerdán A beléptetettek közül a rendőrség 130 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
2023.08.03. Az amerikai kormány vitatja a Fitch Ratings döntését A Fitch Ratings megvonta az Egyesült Államoktól az „AAA” államadós-besorolást.
2023.08.03. A svéd bajnokot is kiejtette a feröeri Klaksvík A feröeri KÍ Klaksvík a Ferencváros után a svéd Häcken csapatát is kiejtette.