Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta, az idei fesztivál április 27-én indul, amikor is az olasz táncélet meghatározó alakja, a több mint negyven éve működő Aterballetto előadása lesz látható a Nemzeti Táncszínház Nagytermében a 23. Budapesti Táncfesztiválon. A táncegyüttes Eyal Dadon, valamint a Diego Tortelli koreográfusok által jegyzett YELED / SHOOT ME című előadásával érkezik a fesztiválra, május 1-jén és 2-án szintén egy neves, nemzetközi együttes előadása lesz majd látható, az izraeli Vertigo Dance Company Noa Wertheim Pardes című új, spirituális alkotásával érkezik, melyet a pandémia okozta bezártság hívott életre. Az előadás zenéjét Itamar Doari, a világhírű ütőhangszeres művész szerezte. E két izgalmas előadás a húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó világszínházi találkozó, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programjának is része.

A fesztivál egyik fénypontja a tánc ünnepe: április 29-én, a tánc világnapján közös Gálaműsorra készül a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház, a program része „Az évad legjobb alkotója” díját elnyert koreográfus előadása, amely a szakma egészének ünnepe: díjat kapnak végzős növendékek, pályakezdő és már elismert előadóművészek, táncpedagógusok, neves alkotók.

Az idei Budapest Táncfesztivál különlegessége, hogy a hazai táncegyüttesek egytől egyig premierekkel érkeznek a Nemzeti Táncszínházba.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

A siker kapujában című esten két sokoldalú, fiatal művész mutatkozik be: Safranka-Peti Zsófia és Halász Gábor, itthon és külföldön egyaránt elismert, számos díjjal kitüntetett alkotó-koreográfusok, akiktől egy-egy duó és szóló koreográfia lesz látható. Safranka-Peti Zsófia rövid koreográfiát mutatott be a sajtótájékoztatón, e felvillantott részlet alapján mondható, egészen biztosan izgalmas előadással várják a közönséget. A PR–Evolution Dance Company Vörösmarty Mihály jól ismert drámai költeményét, a Csongor és Tündét mutatja be. Nemes Zsófia egyszerre érzékeny és humoros koreográfiájában új környezetbe költöznek a szerelmesek, ahol egyre mélyebbre merészkednek a képzelet és a fantázia birodalmában. A Nomád Nemzedék Társulat egyedülálló színpadi adaptációval érkezik a fesztiválra, Mozart egyik legismertebb operája nyomán – Novák Péter alkotó-előadó álmodta meg – a Varázsfurulya című előadást hozzák el a Nemzeti Táncszínházba. A darabban a magyar népdalé és a néptáncé a főszerep, de az összművészeti alkotásban helyet kap Csokonai Vitéz Mihály költészete, árnyjáték és egy vonósnégyessel kiegészülő folklórzenekari kíséret is. Novák Péter a darab kapcsán elmondta, az operai történet találkozik a folklórral. Az előadás filozófiájában kortárs, napjainkban játszódik egy esküvő keretein belül, ahol a mozarti opera két főszereplője Pamino és Pamina mennyegzőjének kavalkádjában mesélnek emberi kapcsolatokról, szerelemről, férfi és női viszonyokról. A Varázsfurulya című előadásban Appelshoffer János és Rémi Tünde működnek közre, mint koreográfusok. A Feledi János – Feledi Project egy különleges atmoszférát teremtő előadást tűz műsorra, amely Prosper Merimée Carmen című novellája nyomán született. A Car(wo)men című klasszikus és kortárs elemeket magába foglaló produkció öt női előadó tolmácsolásban kel életre, akik által a nőiség horizontja egyedülálló harmóniává válik a színpadon. 

Korábban írtuk

A zárónapon, azaz május 6-án a Szegedi Kortárs Balett előadása érkezik izgalmas lezárásaként a 2023-as Budapest Táncfesztiválnak: legújabb, Lear című darabjuk premierje lesz látható. A tragikus és összetett shakespeare-i klasszikust az együttes művészeti vezetője, a Kossuth-díjas Juronics Tamás állítja színpadra, aki elmondta, nagyon bonyolult és nehéz foglalkozni egy ilyen sokrétű történettel. Hozzátette, a Lear király kétezer-ötszáz éves, ősi történet, miközben a reneszánsz szerző, Shakespeare kora is igen távol van a mai világtól, éppen ezért nem az adott kor társadalmi viszonyait akarják bemutatni, hanem a történet mára vonatkozó, nagyon erős üzeneteit és igazságait igyekeznek az előadásban felfejteni. A 2023-as Budapest Táncfesztivál fő támogatója a BÁV ART Zrt.