Együtt élni a zenével

– A tanítás vágya, az inspiratív műhelymunka igénye hívta-e életre a nyári akadémiát, vagy hogy legyen egy új, izgalmas vidéki koncerthelyszín? Vagy akár mindez együtt?

– Leginkább az, hogy olyan műhelyt szerettem volna alapítani, ahol mindenféle megalkuvás és kötöttség nélkül folyhat egy héten át a klasszikus zene oktatása. Nyolc évvel ezelőtt Károlyi Angelica asszony meghívására látogattam el a Károlyi-kastélyba; úgy éreztem, jobb helyszínt nem is találhatnék az akkor még csak tervben létező nyári akadémia számára. A látogatás 2016 márciusában történt, júniusban Varga István és Kováts Péter művésztanár kollégáimmal rekord­idő alatt szerveztük meg az első mesterkurzust, amelyen már tizenegy hallgató vett részt. Azóta is mi hárman tanítunk, közösen állítjuk össze a programokat. A nyári akadémia inspiratív légkörének köszönhető az Auer trió is, az első mesterkurzus idején közös koncertre készültünk, a próbák alatt pedig szinte szavak nélkül megértettük egymást. A tapasztalat szerint igen jó jel, ha a próbákon nincs sok beszéd, a koncert után egyértelmű is volt mindannyiunk számára, hogy folytatni szeretnénk a közös munkát.

– Kik juthatnak be a mesterkurzusra: van valamiféle előszűrő, elbírálás?

– Professzionális fiatal zeneművészeket várunk, többnyire a 18–30 éves korosztály érkezik hozzánk. Alapvetően ez hangszeres mesterkurzus, a program gerincét a hangszeres órák adják, emellett tartunk speciális előadásokat, a hallgatók fellépésével délutáni kamarakoncerteket, esténként pedig klasszikus értelemben vett hangversenyeket. A nyári akadémia minden programja nyitott a közönség számára: ha valaki egy csellóórát szeretne meghallgatni, vagy zenetörténész által tartott, zenével illusztrált előadást, azt is megteheti. Itt együtt lehet élni a zenével, miközben fontosnak tartjuk, hogy az a húsz fiatal, aki részt vesz a mesterkurzuson, nyitott szívvel érkezzen és kapcsolódjon a többi résztvevőhöz, mesterhez, hallgatóhoz egyaránt a zenén keresztül.

– Ez a nyitottság lehet a beszélgetés elején említett ideális művészetoktatás kulcsa?

– Egy fiatal művész ragaszkodik a tanárához, bármilyen technikai vagy művészi megoldással kapcsolatban kérdése van, azonnal hozzá fordul, ám erre év közben, a kapkodós, sietős egyetemi hétköznapokban kevés az idő. Az egy héten át tartó intenzív nyári kurzuson azonban lelassul az élet, és inspiráló elszigeteltségben folyhat a munka. A zeneművészet elmélyült tevékenység, a valódi munkához tényleg időre és nyugodt körülményekre van szükség, a kastélyban töltött napok éppen erre adnak lehetőséget. És van még egy igen fontos szempont: év közben többnyire szobányi méretű termekben gyakorlunk és tanítunk, a hallgatóknak jó ha havonta adódik egy-egy fellépés. A gyakorlótermekben csak utalni tudunk arra, hogy azt a bizonyos darabot, amin éppen dolgozunk, koncertkörülmények között hogyan kellene előadni. Egy jó akusztikájú teremben azonban a zenész játéka is megváltozik: más lesz az időkezelés, másra kell helyezni a hangsúlyokat, mást kell kiemelni vagy éppen elrejteni a játékban, megváltozik a szólamok aránya is. A Károlyi-kastély tágas tereiben nagyon jól lehet ezzel dolgozni, hallgatni, hogy mi történik a hanggal. Ráadásul az együttlét rábírja őket arra, hogy eltávolodjanak a saját nézőpontjuktól, és más szemszögből lássanak rá a felvetődő művészi vagy éppen technikai kérdésekre. Egy héten át együtt vagyunk, együtt étkezünk, rengeteget beszélgetünk, és a fiatalok bármilyen kérdésre azonnal választ kaphatnak. Ez nekünk, oktatóknak igen kimerítő, ugyanakkor fel is tölt teljesen: új ötletekkel, új gondolatokkal gazdagodunk. Vagyis az inspiráció oda-vissza hat.

– Fiatalon, huszonnyolc évesen kezdett tanítani a Zeneakadémián, miközben világszerte, a New York-i Carnegie Halltól a bécsi Konzerthauson át az amszterdami Concertgebouw-ig a legnevesebb pódiumokon adott koncerteket. Hogyan fér meg a tanítás és a zongoraművészi szólókarrier egymás mellett?

– Sokszor hallom művész kollégáim nyilatkozataiban, hogy náluk az előadó-művészet és a tanítás kiegészíti egymást. Engem ez a válasz mindig elgondolkodtat. Szerintem két, egymásnak ellentmondó attitűdről van szó, hiszen a koncertezés vitathatatlanul exhibicionista műfaj, a művészi önkifejezés, a közléskényszer munkál az emberben. A művész számára ez életforma, az egész életét kitöltő tevékenység, amit egészen biztosan élvez is. A tanítás során ugyanakkor az exhibicionista énünket tökéletesen háttérbe kell szorítani. Rá kell hangolódni a fiatal művész személyiségére, meg kell érteni, milyen a hozzáállása, a felkészültsége, milyen lehetőségek rejlenek benne. A tanárnak egy félperces zongorajátékból már át kell látnia, hogy hová juthat el a hallgatóval öt nap vagy akár egy év alatt. Ez igen nagy fokú empátiát igényel, és nem kis energiát. Az aprólékos munka azonban kifizetődő, sokan jönnek el újra hozzánk: az Egyesült Államokból, Svájcból, sőt Indiából is vannak visszatérő hallgatóink.

– Az idei mesterkurzuson nemcsak klasszikus zenei koncerteket tartanak, megjelenik a népzene is. Hogyan illik e két műfaj a tematikába?

– Fontosnak tartom, hogy kicsit kilépjünk a klasszikusok világából. A népzenei koncerteken hallott rögtönzésekre, díszítésekre visszautalhatunk a klasszikus hangszeres órákon, ahogyan a tematikus koncertélményeket is megidézzük a közös munka során. Vizeli Máté és a Küküllő Banda koncertje pedig azért jelenik meg a programkínálatban, mert a Kodályt és Bartókot ismerő és zenéjüket előszeretettel játszó külföldi művészek nem ismerik az autentikus népzenénket mint az említett zeneszerzők számára oly fontos ihlető forrást. Ugyanakkor a klasszikus zenei hangversenyek adják a program gerincét, minden este lesz ilyen: említhetném a július 12-i Bach-koncertet, amely előtt délután Fazekas Gergely zenetörténész Bachról mint tudós zeneszerzőről tart előadást, Bánki Berta fuvolaművésszel, Langer Ágnes hegedűművésszel, Varga Istvánnal pedig Bach-műveket játszunk. Vagy a péntek esti koncertet, amelyen a zenetörténet egyik fontos trilógiáját, Beethoven utolsó három zongoraszonátáját játszom majd el. Július 13-án és 14-én a délutáni kávékoncerteken a résztvevők lépnek fel a Liszt-díjas Kovalszki Mária és Dani Imre zongoraművész közreműködésével, és vendégünk lesz Lendvai Tamás arany- és ezüstkoszorús hangszerkészítő-mester, valamint Terray Boglárka is, aki érdekes zeneelméleti előadással készül. A mesterkurzus végén, az utolsó est zárókoncertjén pedig minden hallgató lehetőséget kap a fellépésre – ez fontos visszajelzés lesz nekünk, mi mindent tanultak és merre fejlődtek a közösen töltött egy hét alatt.