Legyen vége már! – képzőművészek a háború ellen

Tállya a Világörökség részeként számontartott Tokaj-hegyaljai borvidék nagy múltú, ám ma kevéssé ismert települése. Aki ellátogat ide, feltehetően a bor miatt teszi, hiszen a hegyoldalakat borító vulkanikus riolittufának, a napsütötte déli lejtőknek és az egyedi mikroklímának köszönhetően abból is van bőven: főként a tájra jellemző furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, szamorodni, no és persze aszú szerepel a helyi pincék kínálatában. Pedig Tállya a bor mellett jó néhány kulturális látnivalóval is büszkélkedhet! Ezt használta ki Gulyás Gábor, amikor ide szervezte meg a Babits Mihály Húsvét előtt című versére rímelő, a háború befejezését sürgető Legyen vége már! című rendhagyó kiállítását.

A pápa bora

Mivel Tállyán ma már alig több mint 1600-an laknak, senki nem gondolná, hogy egykor a Hegyalja központja és legnépesebb települése volt, amely már a XV. században városi rangot kapott, és hosszú évszázadokig fontos szerepet töltött be a magyar történelemben. Így ma már azt is kevesen tudják, hogy Károli Gáspár református lelkész 1584-ben itt kezdte el magyarra fordítani a Bibliát, és azt, hogy az itteni evangélikus templomban keresztelték meg 1802-ben Kossuth Lajost. Tállyán írta Mikszáth a Különös házasságot, és itt élt Lónyai Erzsébet, az a legendás költőnő, akinek alakja Weöres Sándort a Pscyhé megírására ihlette. Sokat látogatta a települést a hidrogénbomba atyja, Teller Ede is, nemcsak azért, mert 1951-ben ide telepítették ki édesanyját, nővérét és unokaöccsét, hanem mert itt élt fiatalkori szerelme, Fryberger Klára is.

Tállya ma is álló épületei között van olyan, amelyet Nagy Katalin cárnő, és olyan is, amelyet Lorántffy Zsuzsanna építtetett. Ez utóbbi az a Rákóczi-kúria, amely a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok egyik fő bázisa volt, és az emlékiratok tanúsága szerint alatta húzódik az a legnagyobb ismert magyar pincerendszer, amelyen keresztül egy Sárospatak melletti vesztes csatát követően a fejedelem egészen Tállyáig lovagolt. És az már csak hab a tortán, hogy egy anekdota szerint az 1562-es tridenti zsinatra a pécsi püspök tállyai bort vitt ajándékba IV. Piusz pápának, aki a legnagyobb elismeréssel a következőket mondta: „A legfőbb paphoz ilyen bor dukál!”

Európa közepén a békéért

Tállyának tehát gazdag történelmi és kulturális múltja van, ráadásul egy 1992-ben készült hivatalos felmérés szerint ide esik Európa mértani közepe is. Egy nagyszabású kiállítás megrendezéséhez ugyanakkor mégsem az ideális helyszín. Nincsenek korszerű kiállítóhelyei, messze fekszik Budapesttől, sőt a legközelebbi nagyvárostól, Miskolctól is. Gulyás Gábor ennek ellenére meglátta benne a fantáziát, amikor is Márton Péter, az Oroszlános Borbirtok tulajdonosa tavasszal meghívta magához látogatóba. Miután körbejárta a falu nevezetes épületeit, hamar megfogalmazódott benne egy szerkezeti szempontból merésznek nevezhető kiállítás gondolata, amely a kortárs művészet segítségével hívja fel a figyelmet a háború mielőbbi befejezésére. A Legyen vége már! című tárlat végül 15 tállyai helyszínen nyílt meg magyar, amerikai, bosnyák, horvát, lengyel, macedón, orosz, román, szerb, szlovák, szlovén és ukrán alkotók olyan munkáival, melyek többsége erre az alkalomra készült, így itt láthatja őket először és talán utoljára a nagyközönség.

– A kiállítás támogatások nélkül valósult meg, nincs benne sem állami, sem pedig uniós pénz, nem köthető egyetlen pártpolitikai szereplőhöz sem, a minimálisan szükséges költségeket Márton Péter magánszemélyként finanszírozta – mondja Gulyás Gábor filozófus-esztéta, a kiállítás ötletgazdája és kurátora, és részletesen ki is fejti, hogy mindezt miért tartja különösen fontosnak.

– Az a nyugati kultúra, amiben élünk, erőteljesen militáns, amitől sajnos nem lehet elvonatkoztatni. Magyarországon éppen ezért a pacifizmusnak alig van hagyománya, hiányoznak az olyan átütő történelmi személyiségek, amilyen például Indira Gandhi vagy Martin Luther King volt. Ráadásul maga a politika is alapvetően militáns műfaj. Ha én ma azt mondom, hogy pacifista vagyok, akkor arra kétféle válasz szokott lenni: vagy orosz-, vagy ukránbarát pacifista, merthogy azt el sem tudják képzelni, hogy valaki nem politikai érdek szerint, hanem elvi alapon hangoztatja, hogy nem szabad tervszerűen megölni embereket és lerombolni intézményeket. Sajnos testközelből is megtapasztaltam a háború borzalmait, amikor a délszláv háborúban tőlünk szálltak fel az amerikai bombázók azért, hogy pusztító csapást mérjenek többek között Újvidékre. Mindez nemcsak azért viselt meg, mert magyar területeket bombáztak, hanem magát az emberölést sem tudom elfogadni. Míg a Covid-időszak alatt minden reggel precízen tájékoztattak bennünket, hogy az előző napon hányan haltak meg a vírusban itthon és a nagyvilágban, arról, hogy ma hányan halnak meg nap mint nap a háborúban, nincsen hír. Illetve ami van, az a háborús propaganda miatt erősen manipulált, nehéz kibogozni belőle az igazságot. Így nem szembesülünk például azzal a ténnyel, hogy ma is több mint 800 000 katona teljesít ukrajnai frontszolgálatot, és ritka az a nap, amikor ne halna meg közülük legalább ezer ember.

Gázálarcok a pincében

A tállyai Legyen vége már! című tárlatot éppen ez a béke melletti kiállás hívta életre, ahol a kortárs művészeti alkotások a háborúk és kegyetlenkedések befejezésére szólítanak fel. Az itt kiállító művészek ugyanakkor nem feltétlenül pacifisták, ám kivétel nélkül olyanok, akik valamit gondolnak a háborúról, a békéről, és erről sokkal árnyaltabban képesek beszélni, mint ahogyan ez a közbeszédben megjelenik. A kiállítás 15 helyszínének – evangélikus templom, Mailloth-kastély, Rákóczi-kúria, zsidó kereskedőház, Bohomály-ház, Aranynap Borászat, Tornacsarnok és Táncterem, Artistalle Műteremház, Vincellér-ház, Lulu alkotóház, Oroszlános Étterem és udvar, Paradise-tó, illetve a Kultúrház – bejárását érdemes abban az 1790-ben épült evangélikus templomban kezdeni, ahol Kossuth Lajost is megkeresztelték. Itt van például Keserü Ilona Gyűrődés című munkája, Csurka Eszter és Betuker István egy-egy festménye, Németh Ágnes és Menasági Péter szobra, illetve helyspecifikus installációt készített ide Bukta Imre és Szirtes János, utóbbiénak különösen érdekes a története is:

– A tállyai pincéket járva az egyikben két faládát találtam – meséli Gulyás Gábor. – Először azt hittem, jóféle tállyai bort rejtenek, ám amikor kinyitottam a fedelüket, láttam, hogy bor helyett gáz­álarccal vannak tele, amelyeket feltehetően jó néhány évtizeddel ezelőtt lehozott ide valaki, és egyszerűen itt felejtett. A ládák mára tönkrementek, ám mivel a gázálarcok még jó állapotban voltak, felkértem Szirtes Jánost, hogy készítsen belőlük egy performanszot az evangélikus áldozatok emlékére.

A 15 helyszínen látható kamaratárlatokon bemutatott alkotásokat még hosszasan lehetne sorolni, így csak ízelítőül néhány. A zsidó kereskedőházban láthatjuk Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című kivételes projektjét, amelyet tíz évvel ezelőtt mutattak be a Velencei Biennálén. A tornacsarnokban a Posztháborús közöny olyan délszláv művészek munkáiból ad ízelítőt, akik mindnyájan testközelből élték át a háború borzalmait. A Rákóczi-kúria Posztháborús női komédiák szekciójába hét női alkotó, köztük Szanyi Borbála, Göbölyös Luca, Nagy Kriszta, Töttös Kata és Verebics Ágnes alkotásait válogatta be a kurátor, míg az Oroszlános Étterembe több mint húsz művész hozta el az Artistaille Művésztelepen készült, témához kapcsolódó munkáját. A szeptember 30-ig látogatható kiállítás központja egyébként éppen itt, az Oroszlános Étteremben van, ahol az érdeklődők megvásárolhatják belépőjegyüket, amelynek teljes összegét az ukrajnai háborús áldozatok, elsősorban a gyermekek megsegítésére fordítják.