A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két órában azonnali kérdések hangozhatnak el. Az interpellációkra egy óra, a kérdésekre pedig további fél óra áll rendelkezésre, azonban a frakciók – a járvány alatt kidolgozott munkarendnek megfelelően – várhatóan nem élnek majd ezekkel a lehetőségekkel.

Hirdetés

A parlament kedden reggel 9 órakor szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezt követi a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslat összevont vitája.

A kormánypártok vezetői azért nyújtották be indítványukat és kezdeményezték a Ház rendkívüli ülését, mert a jövő hét második felében sorra kerülő uniós csúcson születik döntés annak a 750 milliárd eurós hitelnek a felvételéről, amelyért a tagállamok vállalják a garanciát – közölte korábban a KDNP frakcióvezetője. Simicskó István kifejtette, támogatási feltételeik között szerepel, hogy a szegényebb országok nem kaphatnak kevesebb forrást, mint a gazdagok; a pénzt kizárólag a gazdaság újraindítására, a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyek védelmére és új munkahelyek teremtésére lehet fordítani; továbbá a forrás nem köthető össze olyan politikai és ideológiai feltételekkel, mint a jogállamiság, illetve a bevándorlás kérdésének a megítélése.

A képviselők az összevont vita után döntenek az egyetlen napirenden lévő javaslat elfogadásáról.

Korábban írtuk