A magyar forradalom idején készült felvételekkel illusztrált összeállításban a TVP felidézte Wittner Mária életrajzát. Arkadiusz Golebiewski filmrendező, aki az antikommunista ellenállóknak szentelt, az észak-lengyelországi Gdyniában évente rendezett dokumentumfilm-fesztiválon háromszor vendégül látta Wittnert, „a szabadságot rendkívüli módon szerető személyiségnek” nevezte őt a híradóban. „A szabadságért kész volt feláldozni az életét is” – utalt Golebiewski a szabadságharcos 1958-as halálos ítéletére.

Hirdetés

Maciej Szymanowski, a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója a műsorban kiemelte: Wittner Mária 19 éves lányként a budapesti antikommunista felkeléshez csatlakozott, először ápolónőként, majd fegyverrel a kezében is részt vett a harcokban.

Az összeállítás kommentárjában felidézték: Wittner Mária több alkalommal látogatott Lengyelországba, nagyra értékelte a lengyel-magyar barátságot. A gdyniai dokumentumfilm-fesztiválon 2017-ben, amikor átvette a Szabadság Ajtaja-díjat, felállva tapsolták meg – emlékeztek. Levetítették az ez alkalomból mondott beszédének egy részletét, amelyben Wittner leszögezte: „az ellenségeinknek soha nem sikerült éket verni nemzeteink közé. Mélyen hiszem, hogy ez sohasem fog sikerülni nekik”.

Arkadiusz Golebiewski az általa rendezett filmfesztivál Facebook-oldalán is megemlékezett Wittner Máriáról, felidézve: Gdyniában 2018-ban is díjazták őt a Függetlenség Gyűrűje nevű, a szabadságért hősiesen harcolóknak szánt díjjal.

Golebiewski közzétette annak a pódiumbeszélgetésnek a leiratát is, amelyen Wittner Máriával a fesztiválon Szalai Attila író, szerkesztő, diplomata (1950-2020) vett részt. „Meg vagyok győződve, hogy Európa megújítása a mi kezünkben van, ez nagy, korszakalkotó felelősség” – jelentette ki akkor Wittner, hozzátéve: a kipróbált barátok megbirkóznak vele. „Nem elég azonban ismételgetni: lengyel-magyar két jó barát, és felidézni a rokonszenv sztereotíp jeleit, a barátságunkat minden nemzedéknek tartalommal kell kitöltenie” – hangsúlyozta Wittner.

Az elhunytról szerdán a wpolityce.pl konzervatív hírportálon, valamint a Felczak Intézet oldalán is megemlékeztek.

Korábban írtuk