Hirdetés

Az Agrárminisztérium csütörtök esti közleménye szerint a tárcavezető arra emlékeztetett, a szőlő és a bor emberi civilizációt alakító hatása, kulturális jelentősége, és mint a művészetek mindig újító ihletője több évezredes hagyományban gyökerezik. A bor története az emberiség története, teremtett világunk története, amely számos hagyomány részévé vált, vagy éppen maga teremtett tradíciót.

Hozzátette, „az Egri Bor Ünnepe az itt élők szorgalmára, kitartó munkájára, szakértelmére hívja fel a figyelmet, amely megajándékoz bennünket híres szőlőivel és kitűnő boraival”. Kifejtette, „az egri bornak és az Egri Bikavérnek kitüntetett helye van a szívünkben”. A csütörtöki rendezvénnyel pedig a sok évszázados szőlő- és borkultúrával rendelkező várost és a vidéket ünnepeljük, amelynek históriája, gazdasági és kulturális élete összeforrt a borral – hangsúlyozta.

A miniszter elmondta, a kormány továbbra is kiemelt területként kezeli a szőlő- és borágazatot. Az uniós támogatási források biztosítottak a tavaly elfogadott Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében. Emellett csökkentik a szőlő-bor ágazat adminisztrációs terheit. A Vidékfejlesztési Programból 1,8 milliárd forintot különítettek el a magyar bor promóciójának támogatására. Továbbá külön nemzeti bormarketing programot indítottak, amelyre történelmi nagyságrendű forrást, évi 3 milliárd forintot biztosítanak – fejtette ki a tárcavezető.

Korábban írtuk