A magyarok 56 százaléka egyetért a kormány álláspontjával, miszerint a háború befejeződésének egyenes következménye lenne az infláció mérséklődése, tehát elsősorban az orosz-ukrán háborús konfliktust és az ennek következtében hozott brüsszeli szankciókat okolják az áremelkedésekért – ismerteti a Real-PR 93. legfrissebb kutatásának eredményét a Magyar Nemzet.

Hirdetés
Fotó: Magyar Nemzet

Az adatok alapján a lakosság 12 százaléka nagymértékű csökkenésre számít az inflációt illetően, ha véget ér a háború. Az ellenvélemények aránya ehhez hasonló, 13 százalék vélekedik úgy, hogy a háború alakulásától függetlenül tovább növekszik az infláció.

A választópolgárok 24 százaléka szerint a jelenlegi szinten maradna az infláció mértéke akkor is, ha véget érnének a harcok a szomszédos országban, a megkérdezettek hét százaléka pedig nem tudott véleményt formálni a témában.

A kérdés eredményei függetlenek a választási aktivitástól, egy országgyűlési választáson biztosan szavazók körében a teljes lakossághoz hasonló adatok jellemzők – hívta fel a figyelmet a kutatócég.

A pártválasztás azonban már szoros összefüggésben van a véleményekkel: a két nagy szavazói csoport között határozott különbségek tapasztalhatók, bár még a baloldali szavazók közül is minden második – 48 százalék – gondolja úgy, hogy kisebb-nagyobb mértékben csökkenne hazánkban az infláció, ha véget érne a háború. A kormánypárti szavazók körében sokkal többen, kétharmadnyian vélekednek így, ami 68 százalékot jelent.

Míg a Fidesz szavazóinak csak tíz százaléka, a baloldal támogatóinak 18 százaléka számít arra, hogy akkor is tovább növekednének az árak, ha beszüntetnék a harcokat a szemben álló felek.

Jelentős eltérés van azok számában is, akik az infláció mértékének jelenlegi szinten maradását feltételezik a háború befejeződése esetén is: a fideszesek körében csak 15 százalék, a baloldaliak között csaknem kétszer ekkora, 28 százalék ez az arány.

A további részletekről a Magyar Nemzet oldalán olvashatnak.

Korábban írtuk