Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott, a négy református püspök és a négy főgondnok által aláírt körlevélben kiemelték: nemcsak együttérzéssel gondolnak a gyermekbántalmazás áldozataira, hanem református hitük szerint elfogadhatatlannak tartanak bármiféle bántalmazást.

Hirdetés

Hozzátették: gondoskodó szeretettel fordulnak azon gyermekek felé, akik gyülekezeteikben, óvodáikban, iskoláikban nevelkednek, a Bethesda kórházban gyógyulnak és akik a hátrányos helyzetű gyerekeknek létrehozott Bárka táboraikban találkoznak az élet örömeivel, Isten szeretetével.

„Az ő életük megóvása és gazdagítása, sebeik gyógyítása mindannyiunk szent kötelessége ”

– fogalmaznak.

A körlevél szerint a reformátusok böjti készülődését megterhelik a kegyelmi ügy következményei. Emlékeztettek: Balog Zoltán lemondott a zsinat lelkészi elnökségéről, a következő elnök megválasztásáig Pásztor Dániel tiszáninneni püspök mint a zsinat lelkészi alelnöke látja el a lelkészi elnök feladatait.

Korábban írtuk

Jelezték: Balog Zoltán püspöki tisztségéről egyedül ő és az őt megválasztó Dunamelléki Református Egyházkerület jogosult dönteni. „Tiszteletben tartva ezt, imádságban tusakodva kérjük Istent, hogy bölcs, egyházunk javát célzó döntéseket hozzanak” – tették hozzá.

A püspökök és főgondnokok a körlevélben kitértek arra: miközben a világ logikája a bűnben tartás, őket a bűn megvallása, a bűnbánat, a bocsánatkérés, a bűnbocsánat és a „mostantól fogva többé ne vétkezz!” jézusi mondat lelkülete határozza meg. „Mi így zárjuk le magunk között ezt az ügyet, és ebben a szellemben szolgáljuk tovább Istent, egyházunkat és nemzetünket” – fogalmaztak.

Nagypéntek örömhíre azt jelenti, hogy „Isten Jézus Krisztus megváltó szeretete által emel fel mélységeinkből. Jézus Krisztus feltámadásában van gyógyulásunk, egységünk, közös szolgálatunk és örök reménységünk. Mindezektől senki és semmi el nem választhat bennünket” – tették hozzá a református egyházi vezetők.