Hirdetés

Az AK csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Amnesty International Magyarország Facebook-oldalán közzétett posztra reagált, amelyben az AI a Befogadó Terek című iskolai projektjét népszerűsíti. A program segíteni szeretné az oktatási rendszeren keresztül a diákok tájékozódását arról, milyen jogok illetik meg a nemi és szexuális kisebbségek tagjait.

Az Alapjogokért Központ erre úgy reagált, hogy „a magyarországi Amnesty most már nyíltan felvállalja, hogy be akarja vinni a szexuális propagandát az iskolákba, sőt, ott a nemváltás-nemátalakítás lehetőségéről akarja győzködni a kiskorúakat”.

Az AK véleménye szerint mindez szembemegy „az alkotmány és a törvény betűjével”, amely kimondja, hogy iskolai „foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása népszerűsítésére”.

Az Amnesty tehát törvénysértésre buzdít, és a szülők kikerülésével akarja „átmosni a gyermekek agyát” – írta az AK.

Korábban írtuk

A központ emlékeztetett arra, hogy az áprilisi választáson és népszavazáson az emberek „nemet mondtak a nyílt társadalom hálózata által guruló dollárokkal pénzelt baloldalra, annak pártjaira és civiljeire”, valamint a genderideológiára is, a népszavazáson ugyanis a szavazók 95 százaléka, 3,5 millió ember állt ki a gyermekek védelme mellett.

Habár a gyermekek védelmének ügyét a „Soros György által finanszírozott nyílt társadalom hálózata – és magyarországi kitartottjaik – igyekeztek kigúnyolni”, az Alapjogokért Központ szerint látható, hogy sem az Alaptörvény, sem a gyermekvédelmi szabályok, sem a gyermekvédelmi népszavazás nem volt ok nélküli – olvasható a közleményben.