Hirdetés

Pénteken reggel újabb videóval jelentkezett Anonymous. A Demokratának is megküldött felvételen azt mondja, bár a főpolgármester és környezete „kezdi kapiskálni, mi a helyzet, de még mindig nem mondanak igazat, sőt, próbálják másokkal elvitetni a balhét” – utalva valószínűleg arra, hogy a napokban felmerült, akár meneszthetik is a vagyonkezelő vezetőjét az előző, szintén Anonymous által nyilvánosságra hozott felvétel miatt, ahol üzleti körökkel beszélgetett a Városháza lehetséges eladásáról. – Márpedig hazudni és nem vállalni a felelősséget nem szép dolog – mondja a rejtélyes álarcos.

– Miért állítják, hogy tavaly novemberben elvetették a Városháza eladásának ötletét? Pedig a tárgyalások egészen mostanáig tartottak és éppen arról szóltak, amit mindig is mondtam. Csak azóta megijedtek – teszi hozzá Anonymous, majd újabb hangfelvételt mutat be, amelyen ismét a múltkori szereplők – egyebek mellett Barts J. Balázs – hallhatók.

Barts itt azt mondja, a legjobban az a lehetőség tetszett a döntéshozóknak, hogy ne menjenek el a jelenlegi helyszínről, mert az túl nagy támadási felületet jelentene, „és ha van érdeklődő, adjuk el az egész épületet”

– Itt a régi városfal, tehát a régi városfalon kívül maradjon a fővárosé, és nézzük meg, hogy ezt az épületet, ezt a hatvanezer négyzetméteres épületet valaki megvenné-e.

A férfi később hozzáteszi: a politikusoknak még nem arról kellene beszélniük, hogy mennyibe kerülne egy új, A kategóriás irodaház vagy mélygarázs építése, mert még nem tart itt az ügy. A kérdés szerinte az, hogy lehet-e máshol, új épületben a városháza.

– Vagy csinálunk itt egy új épületet […], tehát van egy régi Városházánk és melléépül valami új, erre az volt a mondás, az lehet. És akkor ez a döntés született.

– Hány négyzetméter kell akkor nektek? – teszi fel a kérdést az egyik, a múltkori felvételen szintén szereplő résztvevő.

– Tizenötezer – vágja rá Barts J. Balázs.

A döntés tehát a vagyonkezelő vezetője szerint ez volt: a régi épületet és a telek nagy részét eladni, és mellette új irodaházat építeni a városházi hivatalnak. Ez egyébként, mint a videóban elhangzik, szerinte is „a legjobb beépíthető telke a városnak”, az pedig tudvalévő, hogy a Városháza műemléképülete is rendkívül értékes.

Végül Anonymous elmondja: ez a beszélgetés a vagyonkezelő Attila úti épületében zajlott 2021. május 5-én 14 órától Gansperger Gyula és Berki Zsolt társaságában.

Mint ismert, múlt héten az Index írta meg, hogy a fővárost vezető baloldal eladná a Városháza kiemelkedően értékes ingatlanát. Karácsony Gergely ezt eddig cáfolni igyekezett.

A napokban napvilágot felvételek alapján azonban világossá vált, hogy komolyan felmerült az épület eladása. És hogy a Városháza park átépítése csak ideiglenes lenne.

– Ez a 4,7 hektár, amiből 3,9 hektárt eladnánk – mondta a szerdán kiszivárgott felvételen Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója. A férfi azt is mondta, hogy „a Gyulát és a Zsoltot” ismeri a jelenlévők közül, amivel vélhetően Berki Zsoltra és Gansperger Gyulára utalt.

– Van itt három kibaszott dátum. ’22-ben parlamenti választás, ’23-ban 150 éves lesz Budapest és ’24-ben meg önkormányzati választás – folytatta Barts. – Hát ki az a barom, aki megcsinálja a homlokzatot itt, aztán mélygarázst épít, aztán parkot csinál, aztán elkezd építeni?

Kis idő múlva egy újabb szereplő szólalt meg.

– Most azért csinálunk egy közparkot, hogy egy év múlva szétromboljuk? Túl sok értelme tényleg nincs.

– Nem. Azért csinálunk egy közparkot, mert megígértük, hogy csinálunk egy közparkot – válaszolta a Barts J Balázs.

– Nem a saját pénzükből csinálják – tette hozzá valaki (talán Gansperger).

– Én azt is értem. De most csinálok egy parkot, hogy egy év múlva irgalmatlan módon széjjelvágjam. Tehát hogy baszki… – mondta erre az akadékoskodó hang.

Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Korábban írtuk

A hanganyag kommunikációs váltásra kényszerítette a korábban a hírt fake newsnak minősítő főpolgármestert. Karácsony Gergely ugyanis, mint a HVG is megírta, felszólította Barts J. Balázst, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy írásban adjon magyarázatot arra, miért, kikkel és kinek a megbízásából tárgyal egy kiszivárgott hangfelvételen a budapesti Városháza esetleges értékesítésének lehetőségéről. A vizsgálatról Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes beszélt szerda este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Kiss azt mondta, a főváros valóban kért korábban egy anyagot a vagyonkezelő vezérigazgatójától a Városháza jövőjéről, amelyben több lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel; ezek között szerepelt az is, „amely elvi lehetőségként felvetette az ingatlanegyüttes értékesítését”, ám a Főpolgármesteri Kabinet – legalábbis Kiss ezt állította – végül egyértelműen elvetette az értékesítés ötletét. Kiss szerint csak a Városháza mögötti park és a kapcsolódó más épületek fejlesztéséről döntöttek.

– Mi nem adtunk felhatalmazást neki, hogy az értékesítésről tárgyaljon, arra várunk választ többek között, hogy miért gondolta mégis azt, hogy találkoznia kell ez ügyben bárkivel is. Nincs kétségem afelől, hogy a vagyonkezelő vezetője hallható a felvételen – hangzott el a műsorban.

Anonymous szerint azonban a főpolgármester-helyettes még mindig nem mond igazat.

Az alábbi kérdésekkel fordultunk a fővároshoz:

– Korábban azt mondták, „Karácsony Gergely főpolgármester felszólította Barts J. Balázst, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy írásban adjon magyarázatot arra, miért, kikkel és kinek a megbízásából tárgyal egy kiszivárgott hangfelvételen a budapesti Városháza esetleges értékesítésének lehetőségéről”. Mit tartalmaz Barts J. Balázs írásos magyarázata?

– A legújabb, pénteken kiszivárgott hangfelvétel Anonymous szerint egy olyan beszélgetésen készült, amely a vagyonkezelő Attila úti épületében zajlott 2021. május 5-én 14 órától, ezen Gansperger Gyula és Berki Zsolt is ott volt. A tárgyalásra tehát, szintén Barts úr részvételével, már az önök által a napokban nyilvánosságra hozott tanulmány elkészülte UTÁN került sor. Ez hogyan lehetséges?

– Barts a felvételen azt mondja, „ez a döntés született” a politikusok részéről. Ez igaz?

– Gansperger Gyula és Berki Zsolt milyen minőségben voltak jelen a megbeszélésen?