Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a testület létrehozását az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd hétfői, közös, online sajtótájékoztatóján jelentette be.

Hirdetés

Felidézte: a parlament hétfői, rendkívüli ülésén a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem sikerült dönteni három, az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállításáról. Ezek a testületek azt vizsgálták volna, hogy hogyan teljesített a kormány a koronavírus-járvány, az azt követő gazdasági válság, illetve a vakcinabeszerzés és -engedélyezés során – közölte.

Hozzátette: a parlamentnek kötelessége lenne ellenőrizni a kormány munkáját, az elmúlt hónapokban pedig az látszik, hogy a kabinet nem jól védekezik a járvány ellen, nem gondoskodik az emberéletek megvédéséről és az emberek jövedelembiztonságáról.

Korábban írtuk