Múlt hét pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra elrendelte ugyan az óbudai korrupciós botrány három gyanúsítottjának a letartóztatását, ám egy személy esetében a bíróság a bűnügyi felügyelet mellett döntött.

Hirdetés

Emiatt az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) fellebbezést jelentett be. Ha másodfokon az ügyészségnek ad igazat a bíróság, akkor a negyedik gyanúsított is rács mögé kerül. A döntés ellen a három letartóztatott gyanúsított is fellebbezett, ők enyhébb kényszerintézkedést szeretnének, így a bírósági végzés az ő esetükben sem végleges.

A KNYF egy héttel ezelőtt négy embert vett őrizetbe a III. kerületi önkormányzatot érintő korrupciós bűnügyben. A gyanúsítások egy köddé vált cégről, fiktív szerződésekről, kenőpénzekről, korrupcióról szólnak.

Milliós kenőpénzeket számolhatott a baloldal háttérembere

A nyomozó ügyészek a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál is házkutatást tartottak. Az eljárás összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel, ami pedig nem más, mint a III. kerületi korrupciós botrány, amiben a KNYF jó ideje nyomozást folytat. Az ügyben több név is előkerült a sajtóban, köztük a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor.

Korábban írtuk

A férfival kapcsolatban érdemes megemlíteni azt az Anonymus által közzétett, rejtett kamerával készített felvételt, amin az látszik, hogy P. Gábor és társa egy autóban ülve több millió forint – feltételezhetően – kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.

Rendkívüli ülést hívott össze a Fidesz

Tegnap az ügyben megszólalt a helyi Fidesz is, kezdeményezésükre március 21-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tart az önkormányzat. 

„Az ülésen tisztázni kell, hogy a letartóztatási hullámot előidéző fiktív szerződéseket az önkormányzat részéről ki kötötte, azokat a városvezetésből ki engedélyezte, ki írta alá a teljesítési igazolásokat, illetve hogy milyen módon szennyezték be a várost jelenleg irányító politikusok otthonunk, Óbuda jó hírét” – fogalmazott a Metropolnak Puskás Péter.

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.