Hirdetés

A politikusok és más, mentelmi joggal védett személyek ügyében is eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vette át a rendőrségtől a III. kerületi kenőpénzes korrupciós botrányt, valamint a Karácsony Gergely tavaly nyári előválasztási kampánya miatt indult nyomozást – tudta meg a Mediaworks–Hírcentrum. Mindkét ügy a szocialisták egyik fővárosi háttéremberéhez, Patek Gábor nevéhez kötődik. A Magyar Nemzet emlékeztet: Patek 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen.

Patek lényegében az MSZP-s Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott, ám nevét főként akkor ismerhette meg a szélesebb közvélemény, amikor 2019-ben kiszivárogtak azok a kispesti hanganyagok, amelyeken Lackner Csaba volt szocialista önkormányzati képviselő részletesen beszámolt a kerület korrupciógyanús ügyleteiről.

Lackner többek között arról beszélt, hogy 2016-tól közeli munkakapcsolatba került és együtt „dolgozgatott” Gajda Péter „végrehajtójával”. Patek Gábor befolyását jól mutatja, hogy a hangfelvételeken úgy említették, mint aki „fel tudta gyorsítani az eseményeket”.

Az országgyűlési választások előtt a médiában Anonymousként elhíresült férfi egy közzétett videóiban több korrupciógyanús üggyel is összefüggésbe hozta Patek Gábort: a maszkos alak egy rejtett kamerával készített felvételt mutatott be, amelyen Patek és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forinttal számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. A beszélgetésből úgy tűnik, hogy további, milliós összegek várhatók.

– Ma átküldött egy hatmilliósat a… Csak vissza kell adnom a pénzt a fontos embernek – hallható a felvételen.

A videó az átadásról:

Egy másik videóban közölt hangfelvételen Patek Gábor és egy, a nyilvánosság számára ismeretlen személy a pestszentlőrinci ingatlanfejlesztésekről beszélgetett.

Anonymous később olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek azt igazolhatják, hogy Patek Gábor tevékenyen részt vett Karácsony Gergely előválasztási kampányának szervezésében.

Az üzlet végül meg is valósult, hiszen Anonymous az erről szóló számlát is mellékelte. A bizonylat szerint a 123 hirdetési felületért csupán 5,2 millió forintot kellett fizetni, hiszen az 51 millió forintos árból a Key Price Kft. közel 46 millió forint engedményt kapott.

Korábban írtuk

Mind a III. kerületi korrupciós botrány, mind Karácsony Gergely előválasztási kampánya ügyében nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával, Budai Gyula és Tényi István feljelentése alapján. A Mediaworks–Hírcentrum értesülése szerint ugyanakkor mindkét eljárást átvette és egyesítette a Központi Nyomozó Főügyészség. A KNYF kérdésükre elismerte a nyomozás tényét, azonban bővebb tájékoztatást az eljárás érdekeire hivatkozva nem adtak.

A budapesti korrupciós botrányokról szóló cikkeink ITT olvashatók