Fotó: MTI/Rosta Tibor
Herczeg Tamás (Fidesz), Békés megye 1. választókerületének országgyűlési képviselője beszél a következő áldozatsegítő központ kialakításáról tartott sajtótájékoztatón, mellette Varga Judit igazságügyi miniszter Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban 2022. február 28-án

Varga Judit elmondta, a már működő központokban és áldozatsegítő pontokon tavaly 17 ezer embernek nyújtottak segítséget.

Hirdetés

A központok egységes arculattal működnek, néhány napja Debrecenben adtak át egy ilyen központot, melyben az igazságügyi minisztérium munkatársai dolgoznak: lelki, jogi, pszichológiai vagy akár pénzügyi segítséget nyújtanak mások mellett a kapcsolati erőszak, a bűncselekmények vagy akár az emberkereskedelem áldozatai számára.

A tárcavezető elmondta, működik egy 24 órában hívható segélyvonal is, a 06/80-225-225-ös számon. Varga Judit közölte, tavaly január 1-jén bővültek az áldozatelérési lehetőségek: az opt-out rendszernek köszönhetően a központok már rendőrségi jelzésre felkereshetik az áldozatokat.

Az elmúlt 12 évben 70 százalékkal csökkent Magyarországon a bűncselekmények száma, miközben az áldozatelérés lehetőségei bővültek – jegyezte meg.

Az ukrajnai háborúról szólva a politikus közölte, Magyarország részt vesz a humanitárius segítségnyújtásban. Együttérzünk az Ukrajnából menekülőkkel„; de az ország nem járul hozzá fegyverek átszállításához a területén, mert ”Magyarország a békében érdekelt„.

Herczeg Tamás (Fidesz), Békés megye 1. választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, a központok – amelyekre szakemberek egybehangzó véleménye szerint is szükség van – az állami, önkormányzati és civil szervezetek ”segítő akaratát fogják össze„.

Közgyűlési döntésre van szükség, hogy Békéscsabán pontosan hol alakítsák ki a központot, így annak a tényleges létrehozása néhány hétnél valamivel többet vesz igénybe – közölte.

Az MTI-nek a békéscsabai menekülttábor újranyitásával kapcsolatos kérdésére Herczeg Tamás úgy fogalmazott: ”van már egy megkereséshalmaz„, miszerint szükség lehet Békés megyében is az Ukrajnából menekülők fogadására. Hozzátette, a miniszterrel Kondoroson is jártak, a település felajánlott egy önkormányzati intézményt ilyen célra szükség esetére.

Korábban írtuk