Jovány Gyula és Márki-Zay Péter
Hirdetés

Polgármesterjelöltként Márki-Zay Péter egyik ígérete a helyi tömegközlekedés ingyenessé tétele volt. Ahhoz, hogy ezt teljesítse, nem riadt vissza még a törvénysértéstől sem. A Szegedi Törvényszék múlt héten hozott jogerős ítéletében kimondta, a Márki-Zay Péter vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat több ponton is megsértette a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényt és a vonatkozó európai uniós rendeletet is, amikor 2020-ban a Jovány Busz Kft.-nek szervezte ki a helyi tömegközlekedést. Hogyan gazdagodott meg a buszbizniszből Márki-Zay Péter kampányfuvarosa, és milyen következményei lehetnek a múlt heti ítéletnek?

A vásárhelyi polgármester 2020. október végén jelentette be, hogy a menetrend szerinti tömegközlekedésre pályázatot ír ki a város. Tette ezt annak ellenére, hogy a Volánbusznak 2019. január 1-jétől 2023. december 31-éig érvényes szerződése volt a buszközlekedés szolgáltatására, tehát a társaság buszjáratai akkor már majd két éve járták az utcákat, az önkormányzat pedig fizetett is a szolgáltatásért. November elején Jovány Gyula, személyszállítással foglalkozó vállalkozó egy fórumon ismertette tervét a vásárhelyi tömegközlekedés átszervezéséről, majd néhány nappal később az önkormányzat a vállalkozó tervei alapján a helyi tömegközlekedés működtetésére ki is írt egy pályázatot, amelyet véletlenül pont a Jovány Busz Kft., Jovány Gyula cége nyert meg. A város kormánypárti politikusai már ekkor korrupcióról beszéltek. A hódmezővásárhelyi Fidesz szerint ha egy pályázatot az nyer, aki magát a kiírást is összerakta, az nem más, mint korrupció.

– De nem csak ez utalt arra, hogy a pályázat előre lezsírozott volt. A polgármester 2020. december 12-én jelentette be, hogy az ajánlatok kiértékelése megtörtént, és lezárult a pályázat. A VIP Travel Kft. december 14-én nyújtotta be az árajánlatát, mert a várostól korábban úgy értesült, annak beadási határideje december 14-e. Tehát a beadási határidő két nappal később volt, mint a pályázat lezárása, így ők joggal feltételezték, hogy a pályázatukat már nem vette figyelembe a város, ezért pert indítottak – mondta a Demokratának Cseri Tamás, a Fidesz helyi önkormányzati képviselője. A fenti jogerős bírósági ítélet abban a perben született, amelyet a VIP Travel Kft. indított a város ellen. Cseri Tamás szerint a Jovány-buszok rekordgyorsaságú beszerzése is arról árulkodik, hogy a pályázat nyertese már a kiírás előtt megvolt. A polgármester ugyanis december 18-án közölte, hogy a Jovány Busz Kft. nyerte el a helyi tömegközlekedés üzemeltetésére kiírt pályázatot, a Lengyelországból beszerzett, felmatricázott buszok pedig december 22-én, négy nap múlva már a városban is voltak.

Cseri Tamás

A Volánbusz-szerződés semmibevétele

A Jovány-buszok 2021. március elsején indultak útjukra a városban, az eseményről Márki-Zay Péter élő Facebook-közvetítésben számolt be, amely arról maradt emlékezetes, hogy egy idős utas alaposan kiosztotta a polgármestert, amiért engedély nélkül kamerázta a buszon. A botrányos pályázatot botrányos működés követette, ugyanis három nappal a buszok indulása után a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal három hónapra felfüggesztette a társaság engedélyét, mert két jármű nem rendelkezett a közforgalmú személyszállításhoz szükséges hatósági engedélyekkel.

„Sajnos nem először találkozik a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal azzal, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata ismeretek hiányából vagy szándékosan nem ad hiteles információkat az államigazgatás avagy a hatósági ügyintézés menetéről, nem tudja vagy nem ismeri a különböző hatóságok feladatait” – jegyezte meg indoklásában a hivatal, amely kétszázezer forint közigazgatási bírságot is kirótt a vállalkozásra. A polgármester törvénysértéssel és politikai elfogultsággal vádolta meg a kormányhivatalt, amely szerinte „elvette a várostól az ingyenes tömegközlekedés lehetőségét.” A kormányhivatal közleményben utasította vissza a vádakat, és világossá tette, az eljárás gyorsaságát „a közérdek indokolta, az utasok és minden közúti közlekedésben részt vevő biztonsága mindenekfelett áll, az erre vonatkozó szabályokat minden személyszállítással foglalkozó vállalkozásnak be kell tartania, és ez alól egy önkormányzat megbízásából szolgáltatást végző cég sem lehet kivétel”.

A három hónapos kényszerszünet után 2020 júniusában újra elindultak a Jovány-buszok, a Volánbusz járataival párhuzamosan. A város még a Volánbusz-jogelőd DAKK-kal 2018 végén kötött ötéves szerződést a helyi buszközlekedés lebonyolítására. Bár a közgyűlési döntés és az eredményes közbeszerzési eljárás után a szerződést nem írták alá, a társaság szolgáltatott, a város pedig 2019-ben még fizetett ezért. A Volánbusz érvényesnek tekintette az egyezséget a Jovány-buszok üzembe lépésekor is, így járatai a mai napig közlekednek a városban. Márki-Zay Péter kijelentette, a Volánbusz hiába szolgáltat, pénzt nem fog kapni az önkormányzattól, mert a megállapodást nem írták alá, így 2020-tól a város már nem is utalt a Volánbusznak. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint azért volt szükséges kiírni a pályázatot a város tömegközlekedésére, mert a Volánbusz nem írta alá a szerződést, így fennállt a veszélye annak, hogy a társaság szolgáltatása egyik napról a másikra leáll, és a város tömegközlekedés nélkül marad. Ez az érvelés a bíróság előtt nem állta meg a helyét. Tavaly januárban a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletében kimondta, a Volánbusz járatai élő szerződés alapján futnak a városban, vagyis a közlekedési társaság jó eséllyel érvényesítheti a várossal szemben az önkormányzat által 2020-tól ki nem fizetett szolgáltatási díjat. A múlt heti ítélet megerősítette az elsőfokú bíróság ezen döntését, és kimondta, alaptalan volt az önkormányzat érvelése, miszerint fennállt a veszélye a tömegközlekedési szolgáltatás ellehetetlenülésének. Márki-Zay Péter továbbra is azzal takarózik, hogy a Volánbusz nem írta alá a szerződést, amelyet szerinte a város joggal értelmezhetett úgy, hogy nem is kíván szolgáltatni. Igaz, hogy a végleges szerződést nem írták alá, az állami cég mégis szolgáltatott, amiért a város fizetett, ezt pedig a jog úgy értelmezi, hogy mindkét fél hatályban lévőnek tekintette a szerződést.

A Jovány Busz egyik járata

Bírságok, kártérítések

A Volánbusz idén januárban indította meg a marasztalási pert a Szegedi Törvényszéken, amelyben arra kérik a bíróságot, kötelezze az alperes hódmezővásárhelyi önkormányzatot a 2020-as évre mintegy 51,7 millió forint plusz késedelmi kamatok, a 2021-es évre pedig körülbelül 96,2 millió forint plusz késedelmi kamatok megfizetésére.

– Mivel a Volánbuszok azóta is folyamatosan közlekednek Vásárhelyen, a 2022-es és a 2023-as évre is várhatóan minimum százmillió forint lehet a közlekedési társaság követelése, amely így összesen majdnem négyszázmillió forintra rúghat. Mindez azért, mert a város és a Volánbusz közötti szerződés megszüntetésére a mai napig nem került sor, pedig a polgármestert tanácsadói figyelmeztették ennek kockázatairól. Erről a múlt héten került nyilvánosságra egy dokumentum. Az akkori jegyző, Tatár Zoltán 2021 májusában e-mailben arra hívta fel a városvezetés figyelmét, hogy ne jelöljék ki a Jovány Busz Kft.-t a közszolgáltatás ellátására mindaddig, amíg a Volánbusszal kötött szerződést meg nem szüntetik, mert így jogilag támadható lesz a Jovány Busszal kötött szerződés – fejtette ki lapunknak Cseri Tamás. A levegőben lógó, közel négyszázmillió forintos Volánbusz-kártérítés mellett szinte aprópénznek számít a Közbeszerzési Döntőbizottság tavaly márciusban kirótt harminchárommillió forintos bírsága. A Közbeszerzési Hatóság tényfeltáró vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást a 2019 és 2021 közötti buszos személyszállítási megbízásai kapcsán, így többszörös törvénysértést követett el.

Gazdagodó kampányfuvaros

Mindeközben Jovány Gyula az önkormányzati sajtóban mártírként van beállítva, mint akire „kiadták a kilövési engedélyt.” Pedig egy vásárhelyi hírportál szerint nem rossz üzlet a helyi tömegközlekedés üzemeltetése, hiszen a buszos cég azóta megnégyszerezte a forgalmát. A Jovány Busz Kft. nettó értékesítési árbevétele a szerződéskötés előtt tizenhat-harminchárommillió forint körül mozgott, majd a 2021-ben már 65,5 millió, 2022-ben pedig száztízmillió forint felett volt. 2021-ben 20,5 millió forintos adózott eredménnyel zárt a vállalkozás, 2022-ben pedig már 43,2 millió forintos nyereséget könyvelhetett el. Mindezek fényében meglehetősen abszurd volt, hogy miután a kormányhivatal kétszázezer forintos bírságot rótt ki cégére, Márki-Zay Péter közadakozásból gyűjtést szervezett és az összegyűlt adományt hangzatos sajtóeseményen adta át a vállalkozónak, aki egyébként Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányában kampányfuvarosként is közreműködött, amikor a buszai szállították a polgármestert és aktivistáit a különböző fórumokra.

Ha eltekintünk a várost elmarasztaló bírósági ítéletektől, a közbeszerzési bírságtól, a pályázatot körbelengő visszásságokról, már önmagában is komikusnak és botrányosnak tekinthető, hogy a negyvenezer lakosú dél-alföldi városban 2021 óta két közlekedési társaság járatai köröznek, sokszor teljesen kihasználatlanul. Tavaly márciusban egy közgyűlési vitában a tömegközlekedés megszervezéséért felelős alpolgármester, Szabó János is elismerte, „be kell látni, hogy a vásárhelyi tömegközlekedés tömegeket nem szállít.” Viszont a városnak évről évre egyre többe kerül, ugyanis a kezdetben kilencvenmillió forintos szolgáltatás költségei már száznegyvenmillió forintra rúgnak.

Korábban írtuk

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete a visszaélések kapcsán az ügyészséghez fordul, ahogy a közleményükben fogalmaznak „egyre jobban kirajzolódik a Joványbusz-mutyi körüli egyértelmű visszaélés ténye: Márki-Zay Péternek már jogerős bírósági ítélete is van arról, hogy megsértette a hazai és uniós jogszabályokat, amikor a tömegközlekedést kijátszotta a kampányfuvarosának.” Benkő Zsolt, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője szerint végleg lehullt az álarc Márki-Zay Péterről, aki állandóan a tisztességre és az átláthatóságra hivatkozik, magát piedesztálra emeli, ellenfeleit pedig korrupcióval vádolja, most viszont saját maga keveredett korrupciós ügybe.