„Fejlemény Ryanair-ügyben” – ezzel kezdte hétfő reggeli posztját Varga Judit igazságügyi miniszter. Június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.

Hirdetés

Kiderült, a fogyasztóvédelmi hatóság jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.

A fogyasztóvédelmi bírság összege: 300 millió forint. „Ahogy a Kormány megígérte, meg fogjuk védeni a magyar embereket és az extraprofit-különadó áthárítása esetén minden esetben fogyasztóvédelmi vizsgálatot fogunk indítani” – írta Varga Judit.

„Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogjuk büntetni a továbbiakban is!” – tette hozzá a tárcavezető.

Korábban írtuk